2014. május 23., péntek

Nehézségek (13.rész)

 Sziasztok! Meghoztam a 13. részt is. Jó olvasást, és kommenteljetek, hogy hogy tetszett! :) ♥ 
U.i.: Tudom, hogy nagyon rövidre sikeredett, de a következő hosszabb lesz. :) Ja és nagyon fontos is! :D
*D

 -Örülsz, Harry? Megint minden úgy lesz, mint régen! - mosolygott rám bizakodóan Gemma. 
Nem örültem. És nem tudom, miért. És talán egy kicsit sok nekem egyszerre. Tíz éve nem látom, erre egyszercsak feltűnik és közli, hogy ide költözik. 
 Persze jó, hogy újra együtt a család, de talán ez már soha nem lesz ugyanolyan. Tíz év hosszú idő. Nagyon nehéz bepótolni. 
Rendbe kell hoznunk azt, hogy ne legyünk olyanok a nővéremmel, mint két idegen. 
- Nem örülsz - sóhajtott csalódottan. - Számítottam rá.
- De örülök - mondtam nem túl őszintén. És nem is voltam túlságosan meggyőző. - Csak...
- Csak? Mi csak, Harry? Tudtam, hogy nem fogsz örülni? Utálsz engem, vagy mi? - kérdezte egy kicsit indulatosan. Hamar felkapja a vizet. Ebben is hasonlítunk egymásra. 
- Gemm, nyugi már! Arról van csak szó, hogy meglepődtem. Váratlanul ért. De örülök, hidd el! - mosolyogtam rá erőltetetten. 
- Tényleg? Oh... Olyan boldog vagyok, hogy újra egy család leszünk! 
Mosolyogva megölelt, én pedig felénken, de viszonoztam a gesztust.
 **************************************
 Későn keltem. Este nagyon sokáig fent voltunk Gemmával. Beszélgettünk, aztán a gyerekkorunkra terelődött a szó. Gemma kétszer is elsírta magát, én pedig vigasztaltam. 
 Együtt reggeliztem anyával és Gemmával. Valahogy most mindenki vidámabb volt reggel, mint általában. 
Úgy terveztem, hogy átmegyek Hope-hoz, de előtte gondoltam felhívom.
Az utolsó csengésre vette csak fel. 
- Harry? - hallottam a hangját a telefonon keresztül. Halk volt és egy picit rekedt is.
- Ne haragudj, nem akartalak felkelteni! - mondtam. - Nem tudtam, hogy még alszol! Csak arra gondoltam, hogy együtt tölthetnék ma a napot. Elmehetnénk valahova.
- Nem keltettél fel - mondta valamivel vidámabban. - De sajnos ez nem fog most összejönni. Nem vagyok túl jól. Megint szédülök mint tegnap. És ma még hánytam is. Úgyhogy szerintem pihenek vagy ilyesmi - magyarázta. Hangja gondterheltnek tűnt, de próbálta leplezni. 
- Ahogy akarod. De nem ártana orvoshoz menned. Ez már nem természetes - aggódtam érte. 
Nem normális dolog, ha valaki annyira rosszul van, hogy hányik is. 
- Biztos csak az időjárás. Melegfront van, vagy talán eső lesz - hárította a dolgot. - Majd átmegy - nyugtatott meg, de nem sikerült neki. 
- Ha gondolod, kiviszlek a kórházhoz! Ráérek ma - ajánlottam fel. 
Tényleg aggódtam miatta. Tudom, hogy Hope úgyse menne ki magától, akármilyen rosszul is van. 
- Mondom Harry, hogy nincs szükségem orvosokra. Telitömnének gyógyszerekkel, amiktől csak mégbetegebbnek érezném magam. Majd kiheverem és sokkal jobban leszek. Holnap találkozunk - sóhajtott. 
 Tudtam, hogy ezt fogja reagálni. Számítottam rá. Annyira önfejű...
- Rendben. Szia - köszöntem el egy kicsit talán csalódottan. 
Ha így folytatódik, nem lesz jó vége. Nem hiszem el, hogy nem ijed meg attól, hogy annyira rosszul van, hogy nem tud lábraállni és hányik! Nekem ez kicsit aggasztó...
***************************************
A napom további része nem volt túl eseménydús. 
Anya kitalálta, hogy tarthatnánk filmes napot, mint régen, mikor még igazi család voltunk. Gemma rögtön beleegyezett és nagyon lelkes volt, ellentétben velem. 
Nagy hagyománya volt nálunk az egész napos filmezésnek. Moziba nem jártunk, mert nem volt rá pénzünk, mivel apánk elitta majdnem az összeset, úgyhogy otthon néztük a filmeket. Mindig azokat, amiket adtak a tévében. Azt játszottuk, hogy egy moziteremben ülünk. Lehúztunk minden redőnyt, így sötét lett a szobában. Anya csinált popcornt és hozott a boltból kólát.
Amikor hárman voltunk otthon, egész nap csak ezt csináltuk. Akkor még nagyon élveztem.
 Kicsi koromban mindig azt mondtam, hogy az én édesanyám a legjobb a világon. Biztos voltam benne, hogy ő egy angyal. 
Minél nagyobb lettem, annál jobban változott a világszemléletem és a véleményem is. Sokszor hittem anyukámat rossz embernek, sőt az ellenségemnek is. 
De ő volt az egyetlen ember, aki elfogadott és szeretett engem úgy, ahogy vagyok. 
Mindenben támogatott, mégha ezt nem is éreztem mindig. Nem ítélt el, mint mások. Neki nem számít, hogy nézek ki, mit mondok vagy csinálok, ő mindig feltétel nélkül szeret. 
És ezért nagyon hálás vagyok neki, mégha sokszor nem is mutatom ki. 
 Mivel nőuralom van, lányos filmeket kellett néznünk. Gemmának a Szex és New York-ra esett a választása, anya pedig az Egy boltkóros naplóját szavazta meg. Én pedig csak néztem, hogy mégis mi a fene folyik itt...
Életem egyik legkeservesebb négy órája volt. 
Szerintem a lányoknak készült filmek nagy részét be kéne tiltani. Nagyon idegesítő egy férfi számára négy órán keresztül egy csapat nő sikoltozását hallgatni a tévéből, ezért nem csoda, hogy mikor felajánlották, hogy nézzünk meg mégegy filmet, én inkább felmentem a szobámba zenét hallgatni.  
********************************************************************************
Korán kelés, fáradság, kialvatlanság. Ezzel tudnám jellemezni minden hétfői napomat.
Hope telefonhívása ébresztett.Először nem is kapcsoltam, hogy mi "zenél", aztán jöttem rá, hogy a telefonom az. Reggelenként nem vagyok a toppon. 
- Igen? - szóltam bele a telefonba a reggeli rekedt hangomon. Ilyenkor úgy hangzik, mint egy rocksztáré. Vicces hallani magamat. Mintha nem is én beszélnék.
- Szia, Harry, én vagyok az, Hope. Őőő.. figyelj, azt hiszem, ma nem kell értem jönnöd reggel, mert orvoshoz megyek - hallottam a hangját. Örültem, hogy beszélünk, mert tegnap csak pár percet telefonáltunk és már nagyon hiányzott a hangja, viszont aggódni kezdtem. 
- Megint.... Megint rosszul vagy? - sóhajtottam szomorúan. 
- Igen. Egész este nem aludtam emiatt és azt hiszem mégiscsak meg kéne magamat mutatni egy orvosnak. Lehet, hogy valami vitaminhiány - mondta bizakodóan. - De délután átjöhetnél. Nagyon hiányzol! - suttogta, mire elmosolyodtam. Olyan jó ezt hallani. 
- Akkor suli után átmegyek - nevettem. - Sok sikert a dokinál. És te is hiányzol.... Őrülten - mondtam valamivel halkabban. Hangom újra rekedt volt és mély. 
Belenéztem a tükörbe. Mosolyogtam, amitől gödröcskék lettek az arcomon. Kisfiús külsőt kölcsönöz. Egy időben utáltam, de sokak szerint jól áll. Kicsit puhít a rosszfiús külsőmön.
*****************************************************************************************
Iskola után rögtön Hope-hoz indultam. Alig vártam, hogy láthassam. 
Beszéltem pár szót az anyukájával, aki valamiért szomorúnak és gondterheltnek tűnt, de nem akartam kérdezősködni, hogy miért. 
 Kopogtam, majd benyitottam Hope-hoz. Az ágyán ült és olvasott. Felém nézett és elmosolyodott. Megcsókoltam és mellé ültem. 
- Mi volt az orvosnál? - kérdeztem. - Minden rendben van, ugye? 
- Khm... - köszörülte meg a torkát. - Hát.... persze. Csak... csak egy kis vitaminhiány, ahogy mondtam. 
- És mit kaptál rá? - pusziltam meg a homlokát, mire lehunyta a szemét. 
- Semmit - mondta, de rögtön kijavitotta magát - Vagyis őhm... vitamintablettákat. És sok gyümölcsöt kell ennem - a kezét bámulta, mintha valami érdekes lenne rajta. 
Valami nincs rendben. Vagy hazudik, vagy eltitkol valamit. 
- Ez minden? - kérdeztem, mire bólintott, de méh mindig nem nézett rám. - Mert van olyan érzésem, hogy valamit nem mondasz el nekem. 
Csak megrázta a fejét, de nem mosolygott, ahogy szokott. 
- Ez minden, Harry. N-nem titkolok semmit - mondta nem túl meggyőzően, de ráhagytam. - És most jobb lenne, ha hazamennél. Az orvos szerint pihennem kéne. Elfáradtam - közölte, mire nagyon meglepődtem.
- De.... De nem úgy volt, hogy együtt töltjük a délutánt? Megbeszéltük! - a hangom szinte már kétségbeesetten csengett. És persze csalódottan is. Mert az voltam.
Fura nekem Hope. Máshogy viselkedik, mint szokott.
- Az Istenért, Harry! Nagy kérés lenne, ha hazamennél és a mai napra békén hagynál? Elegem van mindenből és mindenkiből! - rivallt rám, mire elöntött a düh.
- Jól van - nyitottam ki a szobája ajtaját. - Szia!
Az ajtó hangos csapódással záródott be, én pedig dühösen haza indultam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése