Sorsok (12.rész)

 Halihó! Meghoztam az új részt! Jó olvasást, és nagyon-nagyon bocsi a késésért! :( :) ♥

- Harry! Ne szégyelld magad emiatt! Szerintem sokkal szerethetőbb ember vagy, mint bárki, akit ismerek. Csak... meg kell téged ismerni. Ennyi az egész - simította meg a karomat. 

Hálásan rá mosolyogtam és megcsókoltam. 

Jól esik, hogy így gondolja. Soha nem hittem volna, hogy lesz egy ember, aki előtt ennyire meg tudok nyílni... Erre jött Hope, és minden megváltozott. Örülök neki, hogy így történt...

 Ránéztem és eléggé meglepődtem, ugyanis szorosan lehunyt szemmel ült mellettem, és az orrnyergét "masszírozta".

- Hope, minden rendben? Jól vagy? - kérdeztem aggodalmasan. 

Nem szólt, csak a fejét csóválta. Ezt nem vettem túl jó jelnek...

- Rosszul vagy? Hozzak vizet? Az segíthet - ajánlottam fel, mire bólintott. 

A sarkon volt egy Hotdog árus, gyorsan elszaladtam és kértem egy üveg ásványvizet. 

 Kifizettem, majd szó szerint visszarohantam Hope-hoz. 

A padon ült, arcát a tenyerébe temette. 

- Tessék, igyál! - bontottam ki neki a vizet. 

Fehér volt, mint a fal. Nagyon meg ijedtem. Nem tudtam, mit csináljak. Valami nincs rendben vele, az biztos...

- Hope, őhm... Szédülsz? Vagy hányingered van? F-fáj valamid? - kérdeztem aggodalmasan. 

- Jól vagyok, csak megszédültem - mondta bizonytalanul. - Ne aggódj, Harry, minden rendben - fogta meg a kezem. 

- Gyere, most haza viszlek! - segítettem fel a padról. - Tudsz jönni, vagy még szédülsz? 

- Tu-tudok, már jobb - mosolygott rám nem túl őszintén. 

Felállt, de megszédült és meg 

kellet kapaszkodnia a pad támlájában. Ösztön szerűen a csuklójához kaptam, hogy ha szükség van rá, megvédjem attól, hogy elessen. 

Felemeltem és a karomba vettem. Könnyű volt. Hitetlenül rám mosolygott. 

- A kezedben akarsz vinni a kocsiig? - kérdezte. 

- Igen. Nem akarom, hogy eless - vontam meg a vállam. 

Kocsiba szálltunk és haza vittem. 

Még mindig nagyon szédült, ezért szintén kézben vittem az ajtójukhoz. 

Csengettem, anyukája ajtót nyitott.

- Jézusom, mi a baj? - kapott a szája elé. - Hope, drágám, rosszul vagy? Vagy elestél? Megsérültél? - kérdezősködött. 

Bevittem az előszobába és lefektettem a kanapéra. Elmondtam az anyukájának, hogy mi van Hope-val. Kiment gyógyszerért és vízért. Hope nagyon fehér volt. Féltem, hogy mindjárt elájul vagy hányni fog...

Az apja jött ki a konyhából. Tágra nyitott szemekkel Hope-ra nézett, majd rám. Nyakán kidagadt egy ér, amit rossz jelnek vettem.

- Mit csináltál vele, te idióta? - rontott nekem. Gyorsan ért a "támadás", nem tudtam védekezni az apja ereje ellen, így a falhoz nyomott. - Mit adtál be neki? Bedrogoztad? 

Meglepődöttségemben meg sem tudtam szólalni. Hogy feltételezhet rólam ilyet? Rosszul esett...

- Apa, nyugodj meg. Csak megszédültem. Harry nem csinált semmit! Ereszd őt el! - ült fel Hope a kanapén. - Látod, már jobban is vagyok! Anya hoz nekem aszpirint meg vizet. Mindjárt elmúlik - védett meg. 

Ami azt illeti, tényleg jobban nézett ki, mint pár perccel ezelőtt. Még mindig fehér volt, de már nem annyira. És fel tudott ülni, ami jó ahhoz képest, hogyan volt pár perccel ezelőtt. 

 Gyorsan odaültem Hope mellé és magamhoz öleltem. 

 Hamarosan visszatért az anyukája egy nagy pohár vízzel és egy fájdalomcsillapítóval. Hope bevette a gyógyszert és egyszerre ki is itta a vizet. Szomjas lehetett...

Aztán elmondta a szüleinek, hogy mi is történt vele a parkban. Mindent részletesen tudni akartak, majd felküldték őt a szobájába pihenni.

- Harry, te nem jösz fel velem? Megnézhetnénk egy filmet - ajánlotta. 

- Jobb lesz, ha hazamegyek. Pihenned kéne. Kialszod magad és máris jobban leszel! - mondtam. 
Szívesen töltöttem volna a nap további reszét Hope-val és filmnézéssel, de tudom, hogy a szülei nem engednék, hogy egyedül legyen velem fent a szobájában... zárt ajtók mögött.
- Kérlek, Harry! Úgyse tudnék aludni. Kérlek! - szinte már könyörgött.
Szomorú kölyökkutya fejet vágott, aminek valahogy nem tudtam ellenállni.
- Ha a szüleidnek nincs ellenvetésük - mondtam sóhajtva, de közben elégedetten mosolyogtam.
- Már hogyne lenne ellenvetésünk! - szólt közbe az apja. - Ezt semmiképpen sem engedem! A lányom egy szobában ezzel az emberrel! Ráadásul zárt ajtók mögött? Még mit nem? - eléggé kiakadt.
- Eric! Ne csináld már! Nem lesz semmi baj. Csak filmet fognak nézni. Harry egy rendes srác! Semmi rosszat nem csinálnak - védett meg mindet a fejét csóválva az anyukája.
 Végül is beleegyezett az apja. De azt azért kikötötte, hogy ne zárjuk be az ajtót.
********************************************************************************
 Este fél tíz felé hazamentem. Az úton hazafelé végig mosolyogtam, mint egy idióta. Végére elég jól alakult a nap. Filmet néztünk, telezabáltuk magunkat popcornnal és már fájt a hasunk a sok nevetéstől és a kólától. Két filmet is megnéztünk. Az egyik a Twilight első része volt, amire Hope vett rá. Én csak fogtam a fejem és röhögtem a film bugyutaságán, Hope pedig megsértődött, hogy ne bántsam az egyik kedvenc filmjét, mert annyira romantikus...
Aztán megnéztük a Fekete ruhás nő-t. Hope majd maga alá csinált a félelemtől. Hozzám bújt és nem merte nézni a képernyőt. Mosolyogva magamhoz öleltem. Most este biztos nem fog tudni egy könnyen elaludni.
 Hazaértem, lezuhanyoztam és és felmentem a szobámba. Gemma és anya már aludt, mert nem hallottam semmilyen mozgolódást.
Leültem az ágyamra és tévét néztem. Ilyen este csak bűnügyi műsorokat adnak. El is kezdtem nézni egyet, de aztán halk kopogást hallottam.
- Ki az? - kérdeztem. Mondjuk nem tudom, mi értelme volt. Vagy anya lesz az, vagy Gemma.
- Gemma. Bejöhetek? - hallottam a nővérem hangját.
Beengedtem. Körülnézett a szobámban, majd az ágyam felé nézett.
- Leülhetek? - kérdezte halkan.
- Ne, Gemma. Maradj állva - mondtam mosolyogva. - Persze hogy leülhetsz! - nevettem.
Mosolyogva helyet foglalt. Újra körülnézett.
- Nem sokat változott a szobád amióta... - elgondolkodott, hogy mit is mondjon. Itthagytalak? Elmentem? Elszakítottak egymástól?
- Át lett festve. Feketére - közöltem a nyilvánvalót.
- Mi ez a komor hangulat? Fekete mindened - vont kérdőre a nővérem.
Lehajtottam a fejem és megcsóváltam. Végül is mondhatni, hogy ő miatta kezdődött el minden. De nem hibáztatom emiatt. Ő is csak annyira tehet róla, mind én.
- Mióta... nem találkoztunk, sok minden megváltozott - erőltettem mosolyt az arcomra.
Kérdőn nézett rám. Nyilván nem tud a "sötét" múltamról.
- Miután őhm... elmentél, lett egy barátom, Louis. Ő némileg pótolt téged, de nem teljesen. Játszótársnak tökéletesen megfelelt, aztán olyan lett, mint a bátyám. De ő is itt hagyott, mikor 15 lehettem. Aztán megismertem egy Dean nevű srácot, aki bele vitt minden rosszba.Szinte bűnöző lettem, drogoztam, piáltam, cigiztem és még minden rosszat és károsat elkövettem szinte, amit el lehet képzelni. Utána elhagytam a "csapatot", majd megpróbáltam túllépni a múltamon minden segítség nélkül. Barátaim nem voltak, anyával megromlott a kapcsolatom, Louis Amerikában. Folyton zenét hallgattam, gitároztam és tetkókat csináltattam. Ez volt a tinédzser Harry dióhéjban. Veled mi volt? Gondolom neked némileg könnyebb volt, nem? - kérdeztem, mire elnevette magát.
- Könnyebb? Az apánkat kellet elviselnem nap mint nap. Azt, hogy részegen összerókázik mindent, mikor hazaér a kocsmából, azt, hogy hordja fel a kurváit a lakásra, ahol együtt laktunk. És amikor nem volt kit dugnia? Akkor nálam próbálkozott, szerencsére sikertelenül. 15 éves voltam, mikor apu egyszer komolyabban is bepróbálkozott nálam. Úgy értem, hogy részegen fogdosni kezdett. Megijedtem és elfutottam. Az éjjelt a szomszédainknál töltöttem. Megvártam, míg apa kijózanodik és hazamentem. De ez az élmény örökre nyomot hagyott bennem. Soha nem volt normális szerelmi életem. Aztán apám börtönbe került, én egyetemre jártam és összeköltöztem egy Will nevű fiúval. Megkérte a kezem, terveztük az esküvőt, boldogok voltunk és minden jól ment. Legalábbis azt hittem. Egy nap korábban végeztem az egyetemen és hazaindultam. Megláttam Will-t, amint épp benne voltak a dologban egy lánnyal az egyetemről. Otthagytam őt és egy barátnőmhöz költöztem. De nem maradtam sokáig, mert kiment külföldre dolgozni. És most itt vagyok. Az anyámmal és a kisöcsémmel, aki egyáltalán nem is kicsi már - fejezte be a történetet. Meglepődve hallgattam.
A nővéremnek még talán nehezebb élete volt eddig mint nekem? Fura,de lehet, hogy igaz....
- Khm... - köszörültem meg a torkom. - Egyikünknek sem volt egy könnyű élete. De... de most itt vagyunk,.és mindent megoldunk együtt. Segítek neked is lakást keresni, mint Louis-nak. Mit szólsz? - próbáltam őt felvidítani.
- Nincs rá szükség Harry - felelte mosolyogva.
- Miért? - értetlenkedtem.
- Mert ide költözök vissza hozzátok - tapsikolt vidáman, én pedig totál lesokkolódtam. 

Kommenteljetek, ha tetszett! :) ♥
*D