Első rész/ Prológus

 Sziasztok! Itt az első rész. Eredetileg prológusnak terveztem, de szerintem túl hosszúra sikeredett. 

A blog rövid tartalmát/az ötlet eredetét már leírtam itt: Olvasd el nyugodtan

Remélem majd elnyeri tetszéseteket ez a blog! :) Jó olvasást! :)) ♥
Ne felejtsetek el kommentelni, ha tetszett! :)

- Harry, felkelni! - kiabált anyám a földszintről. 

 Nem válaszoltam rá. 

- Harry, kelj fel! Már megint el fogsz késni! - hallottam, hogy már az ajtóm előtt áll.

- Jó, nyugi, megyek! - morogtam.

- Reggeli az asztalon! - mondta már valamivel kedvesebben.

Kimásztam az ágyból és kinyitottam a szekrényemet, hogy valami ruha után nézzek. 

Előkerestem a fekete csőfarmeremet, majd a kedvenc fekete pólóm után kutattam. Feltúrtam a fél szekrényt, de nem találtam.

- Anya, hol a fekete pólóm? - trappoltam le az emeletre egy szál farmerben. 

- Te jó ég, Harry. Észre sem vettem, hogy ennyi tetoválásod van! - kapott a szája elé anyám. - Az ott új? - mutatott a mellkasom alatt lévő pillangóra.

- Igen, új. A múlt héten varrattam. Szép, mi? - vigyorogtam rá.

Nem szólt semmit, csak a fejét csóválta. Tudom, hogy ellenzi a tetkóimat és a piercingjeimet, de őszintén szólva nem érdekel. 

 Szeretem anyámat, de senkinek sem engedem, hogy korlátoljon abban, ami én vagyok. Nem szeretem, ha parancsolgatnak.

 Leparkoltam a gimi előtt, kikapcsoltam az üvöltő rockzenét és kiszálltam az autómból. 

 Az aulába lépve sokan megbámultak, de már megszoktam.

A tanárok mind rosszallóan néztek rám, de egy cseppet sem érdekelt. Én csak pimaszul rájuk vigyorogtam. 

Berontottam az osztályba és bevágtam magam a hátsó padba. Senki sem köszönt nekem, nem néztek rám. Az osztálytársaim nem törődnek velem. Miért tennék? Ki nem állhatnak engem. Nem fáj, én sem bírom őket. 

 Túl érzékenyek és előítéletesek. Csak azért, mert valaki máshogy néz ki mint ők, már kiközösítik. Gyűlölöm az ilyen viselkedést. 

Nincs szükségem barátokra. Megszoktam, hogy nélkülük élek. Sosem volt egy igazi barátom sem és beletörődtem, hogy nem is lesz, ahogy rendes párkapcsolatom sem.

- Harry, új piercinged van? - jött oda a padomhoz Summer. Szőke haját természetellenesen dobálta. Nevetségesen festett.

- Nincs - válaszoltam ridegen.

- Őhm... Azt hittem. Figyelj, van programod hétvégére? - villantotta rám hófehér mosolyát. 

- Igen, van - vágtam rá gondolkodás nélkül.

- És mi? 

- Pihenni fogok - improvizáltam.

- Hú, de jó. És mit értesz pihenés alatt? - csillant fel a szeme. - Elmehetünk mondjuk fagyizni. Az tök jó lenne.

- Úgy értem, nélküled - böktem ki, mire lefagyott az arcáról a mosoly és elviharzott a padjához. 

Vigyorogva bámultam utána. Úgy imádom, amikor valaki felhúzza magát a viselkedésemen. 

- Mindenki csendben marad, leül a helyére, becsengettek - jött be a terembe Mrs.Knightley, az osztályfőnök.

- Styles kijön a táblához, a többi csendben olvas - nézett rám kegyetlenül. Imád szívatni. 

Az osztály kárörvendő mosollyal fordult felém. Tudták, hogy nem készültem.

- Styles, igyekezz! - mordult rám. 

- Jó, ne idegeskedjen már! - motyogtam az orrom alatt.

- Mit mondtál? - a szeme szikrákat szórt. 

- Csak azt mondtam, hogy ne idegeskedjen! Árt a szépségének. 

- Ne akard, hogy felhívjam az édesanyádat! - fenyegetett meg. 

- Óh, tényleg ne, az nagyon szörnyű lenne! - mondtam cinikusan.

- Akkor meg viselkedj! És gyere felelni! Stendhal:Vörös és fekete - hadarta. Azt sem tudtam, miről beszél.

Kimentem a tábla elé és az osztálytársaim felé néztem. Mindenki röhögött. Nem akartam kétségbeesettnek tűnni így én is elvigyorodtam. 

- Ne vigyorogj Styles, kezdheted! - szólt rám szigorúan.

- Persze, csak még összeszedem a gondolataimat - húztam az időt.

- Ne pimaszkodj! - láttam rajta, hogy teljesen kiakadt, és röhögni kezdtem.

Ekkor kinyílt az ajtó és egy lány dugta be a fejét félénken.

- Óh, gyere kedveském! Jó helyen jársz, gyere! - mosolygott rá kedvesen. A lány közelebb jött és megállt az osztályfőnök mellett. 

Alacsony volt és megszeppent. Haja kontyban volt és zakót viselt fehér inge felett. Kezeit a háta mögött tartotta, ujjai összekulcsolva. Tipikus stréber jó kislány.

- Gyerekek, ő itt Hope, az új osztálytársatok. Nemrég költöztek ide Amerikából - fogta meg a lány apró kezét. Hope, mint remény.... - Szeretnél szólni valamit, Hope? - nézett rá kedvesen.

- Mi ez, valami választási kampány? - kérdeztem pimaszul, mire a lány ijedten felém kapta a fejét.

*D