Elcseszve (5.rész)

Új rész!! :) Mostanában kicsit gyakrabban lesznek részek, mert beteg vagyok és kényszerpihenőre fogtak. :D Szóval jó olvasást! :) ♥

Minden visszatért a régi kerékvágásba. Én nem szólok senkihez, senki sem szól hozzám. 

Hope-val már napok óta nem beszélünk, csak ha muszáj. 

Alig két hete ismerem őt, de máris meguntam a  szeszélyes viselkedését. 

 Ma péntek van, azaz Jack bulija, amire én nem megyek, viszont Hope igen, de hidegen hagy. Nem érdekel, mit csinál és hogy miért csinálja. Többé már nem! Ha jobban belegondolok, sosem érdekelt igazán. Csak egy pillanatnyi elmezavar volt, semmi több. Próbálom őt kiverni a fejemből, és eddig jól haladok. Sokszor vele álmodom, de reggelre sosem emlékszem rá pontosan, hogy mit. Nem szerettem bele. Esetleg tetszett, bár az sem hinném. Inkább féltésnek nevezném a dolgot. Féltettem, nehogy baja essen, hisz olyan kis törékeny. De ennek vége. Más elfoglaltság után nézek. 

 Úgy döntöttem, ma nem ülök autóba, inkább gyalog megyek, úgy jobban tudok gondolkodni. Jól el is késtem emiatt. Már vagy tíz perce ment az első óra.

- Á, jó reggelt Styles, csakhogy ide méltóztatott érni! Foglaljon helyet! - köszönt cinikusan Mrs.Knightley. - Nem szeretnél elnézést kérni? 

- Elnézést? Miért? Nem csináltam semmi rosszat - adtam az ártatlant.

- Késtél, szerintem ez elég ok az bocsánatkérésre, nemde? Bár miért várjam tőled, hisz Harry Styles-ról beszélünk.

 Szünetben a helyemen ültem és zenét hallgattam. Hirtelen Hope árnyékát láttam a padra vetülni.

- Miért késtél? - kérdezte meg semmi felvezetés nélkül.

- Szerintem ahhoz neked rohadtul semmi közöd! - közöltem vele flegmán.

- Egyre jobban csúszol le, Harry! 

- Majd szólok, ha érdekel a véleményed - feleltem szárazon, mire bólintott és elment. És ennyi volt a napi beszélgetésünk. 

 Fogalmam sincs, mire értette, hogy csúszom lejjebb. Nem tudom, miből látja, de rohadtul nem ismer és nem is fog.

A héten két új tetkóval gazdagodtam. Egy hajóval a karomon és fecskékkel a mellkasomon, amit tegnap csináltattam. Valamiért jobban fájt, mint általában. Nem tudom, miért. 

 Suli után hazamentem és pihentem. Filmet néztem, popcornt ettem, colát ittam. Igen, egyébként az egészséges életmód híve vagyok...

Esti fél hat. Talán Hope már készülődik Joe bulijába, de lehet már ott is van. Megpróbálok nem rá gondolni, elvégre nem érdekel, hogy mit csinál. Nem? 

Kerestem a neten még egy filmet és elindítottam, mert jónak ígérkezett a címe. A felhők fölött három méterrel. 

Nem tudom, miért, de Hope jutott az eszembe a filmről. Talán, mert Hope Babi és én vagyok H? Nem, ez nem igaz, mert H már az elejétől fogva hajt a lányra, engem viszont egy cseppet sem érdekel Hope. 

 Többször is ki akartam kapcsolni a filmet, de kíváncsi voltam a végére. Nem az lett, amire számítottam, és ez meglepett. 

Még inkább Hope járt az eszemben. Rájöttem, hogy minél inkább ki akarok őt verni a fejemből, annál inkább nem fog sikerülni. 

Érdekel Hope és ez ellen semmit sem tudok tenni. Be kell, hogy valljam, aggódom érte.

 Vajon most mit csinálhat? Már biztos ott van a buliban. Talán csak beszélget, vagy táncol... Vagy iszik. Mi van, ha valaki leitatja vagy bedrogozza és kihasználja? Mi van, ha már nincs is a bulin, hanem eltűnt valami idiótával? És ha megint meg akarják erőszakolni? Nincs ki megvédje! Mi van, ha az a kopasz idióta is ott van a bulin? És ha újra rá szállt Hope-ra? 

Úgy döntöttem, felhívom. Ha felveszi, nincs semmi baja.

Tárcsáztam Hope számát. Egy csengés... Két csengés... Négy csengés... A hívott szám jelenleg nem elérhető! Basszus! 

Oda kell mennem! Meg kell őt védenem! 

 Gondolkodás nélkül autóba szálltam és Joe-ék háza felé vettem az irányt. 

Jóval többel haladtam a megengedettnél. 

A házból üvöltött a zene. Kint az udvaron is részeg emberek üvöltöztek meg nevetgéltek. A medencében ruhástól fürödtek. 

Berontottam az ajtón a házba. Körülnéztem, de nem láttam túl sok ismerőst. 

- Á, Harry, tudtam, hogy jönni fogsz! - jött felém vigyorogva Summer.

- Hol van Hope? - kérdeztem köszönés nélkül.

- Nem tudom, de gyere, igyál valamit!

- Azt kérdeztem, hol van Hope?! - kiabáltam rá, mire meglepődött.

- Legutóbb a konyhában láttam egy sráccal - monda dühösen. Megbántottam, de ez érdekelt most a legkevésbé.

A konyha felé vettem az irányt, de nem volt könnyű feladat. Mindenhol részeg párok csókolóztak, vagy táncoltak. 

Aztán megpillantottam Hope-ot. A konyhapulton ült. Egy fekete hajú agyontetovált sráccal beszélgetett. A srác töltött valamit egy pohárba és Hope-nak nyújtotta. 

Felismertem a srácot. Dean. Dean Sharrot! Egy féreg a múltamból. Hirtelen elöntötte az agyamat az adrenalin és nem tudtam, mit cselekszem. 

- Hagyd őt békén! - futottam Dean-nek és nyomtam őt a falhoz. 

Teljesen váratlanul érte a dolog, meg volt lepődve. 

- Nocsak, nocsak, a nagy Harry Styles! - gúnyolódott. - Minek köszönhetem a szerencsét? 

- Mit adtál neki? - intettem a fejemmel Hope felé, aki eléggé megijedt a kis "akciómtól".

- Semmi olyat, amit ne szeretett volna - kacsintott Hope-ra. - De  a keményebb dolgok még csak ezek után jöttek volna - röhögött rám, mire én teljesen kikeltem magamból. 

Behúztam neki egyet, mire a földre került. Hope sikítását hallottam, de nem álltam le. Láttam, hogy Dean fel akar kelni a földről, de ráültem, hogy visszatartsam, és ököllel ütni kezdtem az arcát. Nem tudtam,mit cselekszem. Hallottam, ahogyan Hope segítségért kiáltott, de folytattam, amit csináltam. Csak ütöttem őt ott, ahol értem.

A tömeg egyre csak gyűlt körülöttünk. Mindenki nézte, ahogy ütöm a földön fekvő Dean-t. Éreztem, ahogy valaki lerángat róla. Leültettek egy székre. Megnézték, hogy Dean életben van-e. Hívták a mentőket és a rendőröket. 

 Bevittek az örsre. Még mindig nem fogtam fel semmit az egészből. 

Még mindig a lelki szemem előtt lebeg az a kép, ahogy Hope sír, amikor kiér a mentő és a rendőrök. 

Kihallgattak és benntartottak éjjelre. Valószínűleg hívták anyámat, bár nem vagyok benne biztos. 

 Reggel kiengedtek. Ha szerencsém van nem fogják bíróságra vinni az ügyet, hanem megúszom egy figyelmeztetéssel. Talán csak egy megzavarodott punkot láttak, aki azt sem tudja, hol van és mi történik vele. 

Rohadtul fáj a kezem. Be van lilulva és dagadva. 

 Otthon nagy lecseszést kaptam anyámtól. Nem tudta,mert tettem. Nem próbáltam neki elmagyarázni, inkább elmentem aludni. Szombat délután volt. 

Lefekvés előtt felhívtam Hope-ot, de elutasította a hívásomat. 

Legalább vagy tízszer próbáltam őt hívni, és küldtem neki vagy öt SMSt, de nem válaszolt.

 "Harry, aludj!" Utasítottam magamat. Sehogy sem tudtam elaludni. A tegnap estén kattogott az agyam. 

Még-egyszer hívtam Hope-t, de most már kikapcsoltat jelzett. Rohadt jó. Most még jobban haragszik rám, mint általában. 

 Gondolkodtam rajta, hogy el menjek-e Hope-ékhoz, de végül beláttam, hogy azzal még talán rontanám a helyzetet.
 Talán az lenne a legjobb, ha elfelejteném?

 Inkább majd megpróbálom megbeszélni vele a dolgokat suliban. Azt akarom, hogy megbocsásson. 

Ha tetszett, kommenteljetek! :)
*D