The Story Of My Life (7. rész)

 Sziasztok! :) Hát íme az új rész! :D  Már muszáj bolt feltennem, mert már nagypn sokan kértétek és már én sem birtam ki. Egyébként nagyon sok komment érkezett az előző részre, aminek nagyon örülök! :) ♥ Jó olvasást, és ha tetszett, ne felejtsetek el kommentelni! :) ♥

U.I.: KAPTAM 2 (!!!!) DÍJAT, AMIKET NAGYON-NAGYON KÖSZÖNÖK ÉS HAMAROSAN KI IS TESZEM ŐKET! :) ♥

 

Nem akartam, hogy bárki is tudjon a múltamról, de ha csak ezzel tudom Hope-t megvédeni, akkor elmesélem neki.

 - Dean a legjobb haverom volt. Két évvel idősebb, mint én. Egy tetováló szalonban ismertem meg - kezdtem bele a történetbe. Hope figyelmesen hallgatott, így folytattam. Tudtam, hogy érdekli a mondanivalóm. - 15 éves taknyos kölyök voltam. Akkoriban nem nagyon voltak barátaim, bár ez most sem nagyon változott. Ki voltam éhezve az emberek figyelmére. És aztán megjelent Dean. Elkezdtünk beszélgetni, hülyülni. Imponált, hogy valaki törődik velem az anyámon kívül. Majd egyszer elhívott bulizni. Annyira mást jelentett neki a szórakozás, mint nekem. A pia, a nők, a balhék és a drogok körül forgott minden. Elhiheted, hogy engem is sok dologba belerángatott. Eleinte szokatlan és talán még furcsa is volt az új "környezet", vagy "életmód", de nem mondom, hogy nem tetszett. Egyre többet jártam el Dean-nel és a bandájával "kikapcsolódni". Élveztem az emberek figyelmét. Hogy érdekli őket a véleményem, az hogy mit mondok. Azt hittem ők az igazi barátaim. Majdnem minden este buliba jártunk. 16 évesen már többször voltam részeg és több nőn voltam túl, mint a kortársaim nagy része. Mellesleg a drogokat sem utasítottam el. Tudom, hogy ijesztően hangzik, de akkor nem volt az annyira.... eleinte. Olyan ez, mint egy rohadt kerék, amiből nem tudsz kiszállni. Csak sodródsz az árral. Talán azzal sem voltam tisztában, hogy mi történik pontosan velem. Anyámmal nagyon megromlott a kapcsolatom. Minden este sírt miattam. Figyelmeztetni próbált, hogy ez nem vezet sehova, de csak kiröhögtem. Aggasztotta, hogy mi lett az ő "kicsi fiából". Egy bűnöző lettem, Hope! Isten tudja, mennyi bejelentés érkezett ellenem ittas rongálásért, pedig még csak 16 éves voltam. Dean és a bandája azt tanította, hogy akkor vagy valaki, ha tekintélyed van, ha félnek tőled és ha kihasználod a nőket. Minden buliban becsajoztam. Drogokat adtam nekik, hogy nyílttá váljanak előttem, bár sokan ezt tabletták nélkül is megtették. Akkoriban buktam meg majdnem minden tantárgyból. Tulajdonképpen be sem jártam az iskolába, csak ha nagyon muszáj volt. 

- Hogyan vesztetek össze Dean-nel? - kérdezte halkan. Eléggé megdöbbentette az, amit meséltem neki.

- Több oka is volt. Az egyik az, hogy már kezdett engem is megrémíteni a helyzet. Az volt a legijesztőbb, hogy nem én irányítottam a történéseket. Azt csináltam, amit Dean és a bandája kiszabott rám. Különféle balhék, bulik, és így tovább. Olyan volt, mintha a testemen kívülről figyeltem volna a dolgokat. Mintha egy abszurd filmet néznék. Egy idő után én is beláttam, hogy ez így nem mehet tovább és ki akartam szállni. Elmondtam Dean-nek, hogy ennek így vége, de megfenyegetett, hogy nagyon megbánom, ha otthagyom a bandát. Megkeres és megver. És talán még anyám sem volt tőle biztonságban - mondtam tovább. Hope eléggé le volt sokkolva.

- És mi volt a másik ok, amiért összevesztetek? Ugye nem csinált semmit az anyukáddal?

- Nem, anyámnak nem esett baja. Cserben hagyott. Egyik este egy hülye balhéba keveredtünk egy másik bandával. Először csak ment az egymás szidása, de aztán utcai verekedésbe torkollott. Mindenki verekedett, én is. Az egyig tag az "ellenséges" bandából elővett egy kést. A "csapatunk" megfutamodott, engem kivéve. Gondoltam, hogy majd megmutatom, milyen bátor is vagyok. Egyből rámentem a késes alakra. Próbáltam kicsavarni a kezéből a kést, de gyorsabb volt nálam és megszúrt - emlékeztem vissza. Láttam a szemén, hogy nagyon megrémült. - Nyugi már, azért nem volt olyan súlyos a  helyzet. Hisz itt vagyok, látod! - öleltem át a vállát nevetve. Olyan aranyos volt, ahogy láttam az aggodalmat a szemén. - Nem sérült semmilyen szervem, csak véreztem egy kicsit. A váratlanul ért támadás következtében a földre kerültem. A késes srác elkezdett rúgni ott, ahol csak ért. A többiek meg csak nézték. Viszont valami idióta kihívta a rendőröket, akik pár perc múlva meg is érkeztek. Amint meglátták a villogó kék-piros fényeket, rögtön elmenekültek. Pár pillanat múlva a "bandám" eltűnt. Az ellenséges csapatból is csak páran maradtak a helyszínen, de csak mert lesokkoltak és nem bírtak elmenekülni. Odajöttek a rendőrök. Én felkeltem a földről és rögtön bilincsbe vertek. Valószínűleg nem vették észre a hülye sebet az oldalamon. 

- És aztán? Ugye nem kerültél börtönbe? 

- Nem, dehogy. Észrevették a sérülésemet az oldalamon és a rendőrség helyett a kórházba vittek. Ott ellátták a sebemet és bent tartottak megfigyelni. Persze bejött a rendőrség kihallgatni. Én elmondtam nekik mindent, amit Dean-ről és a bandájáról tudok. Kiderült, hogy már rég keresték őket, legfőképpen Dean-t. Sok hasznos infóval szolgáltam a rendőröknek, így el tudták fogni Dean-t és még pár embert a "csapatból". Volt tárgyalás is, én is ott voltam, felmentést kaptam tekintettel a koromra és a segítségre, amit a rendőrségnek nyújtottam. Azóta inkább kerülöm a balhét. 

- Egészen péntekig kerülted, Harry! - szólt közbe. 

- Dean megérdemelte. És amúgy is miattad csináltam! Hálásnak kéne lenned - emeltem fel egy picit a hangom felháborodottan. 

- Már megint kiabálsz! De miért lepődök is meg, már megszokhattam volna, hisz állandóan csak ezt csinálod! - mondta szemrehányóan.Hihetetlen, milyen sértődékeny!

- Ez nem igaz! És különben is, nem kiabáltam - védtem meg magam.

- Ja tényleg! Igazad van, ha nem kiabálsz, akkor parancsolgatsz, vagy kinevetsz!

- Hope, ne kezdd már megint! Az előbb beszéltük meg a dolgokat, ne akard, hogy újra veszekedjünk! Kérlek! - próbáltam lenyugtatni. Nem akartam egy újabb felesleges veszekedést.

- Jó, oké, abbahagyom. 

- Örülök. Nem szeretnék veled újra veszekedni.

- Én sem. Olyan rossz érzés amikor veszekszünk. Mindig olyan szomorú vagyok tőle - motyogta a földet pásztázva,

- Hidd el, engem sem dob fel túlságosan. 

- Akkor ne veszekedjünk... soha.

- Oké - bólintottam. Jó ötletnek tűnt...

Közelebb léptem hozzá és átkaroltam a derekát. Mélyen a szemébe néztem. Lassan közelítettem ajkai felé. A torkomban dobogott a szívem, a mellkasom szorított, gyomromban a "pillangóim csapkodtak" vadul. Olyan érzés volt, mintha ki akartak volna szabadulni.

 Csak pár centire voltunk a csóktól, amikor..... egy telefon csörgés billentett ki a meghitt hangulatból.

- Basszus, anyám az! - fehéredett le Hope. - Le fog cseszni. Szerintem tudja, hogy nem vagyok suliban.
- Őőő... az lenne a legjobb, ha felvennéd. Ha nem tud elérni még idegesebb lesz... - böktem a telefon felé.
- I-Igen?? - szólt bele halkan a készülékbe. Hangjában félelem tükröződött. Fél a szüleitől? - Ááá... szia anya! Hogy hol vagyok? Hát őőőhm... London mellet, ha jól tudom.

Meghallottam az anyja hangját. Hangos volt és határozott. Kiabált Hope-val.
- Nem, anya, dehogy lógok! Csak őőő... egy kicsit kirándulok - próbálta kimagyarázni a helyzetet. 

Csak pár mondatfoszlányt hallottam tisztán a telefonból: apád....szobafogság....büntetés. 

Nagy bajba sodortam. Nem hittem volna, hogy ilyen szigorúak a szülei.

Könnyekkel küszködve tette le a telefont. 

- Vigyél haza! - mondta vékony, sírós hangon. Már megint jól megcsináltam!!

- Nem tudtam, hogy ennyire... szigorúak a szüleid. Haragszol? - mondtam bűnbánóan.

- Nem, csak vigyél haza, kérlek! Egy órát kaptam, hogy hazaérjek.

Olyan gyorsan hajtottam hazafelé, ahogy csak tudtam. Nem akartam Hope-t még nagyobb bajba sodorni.

Picivel több, mint egy óra múlva megérkeztünk Hope-ék háza elé. Amint leállitottam a motort, már ki is akarta nyitni az ajtót.
- Várj! - fogtam meg gyengéden a kezét. - Este hívj fel, hogy mi volt, oké?
- Oké - bólintott. Szegényen láttam, hogy eléggé fél. - Harry, köszönök mindent! Jó nap volt - mosolyodott el gondterhelten, de hálásan.

- Nincs mit, én is élveztem! - mosolyogtam vissza. - Na most siess! És vigyázz magadra, jó? - pusziltam meg a homlokát,
- Jó! - bólintott. - Szia, Harry! - köszöntött és már futott is a ház felé.

*D