Vallomás (6.rész)

 Meghoztam végre az új részt!! :D Tudom, hogy "kicsit" sokat kellett rá várnotok, de nem voltam otthon és pár napra nélkülöznöm kellett a gépemet. Szóval bocsánat, hogy megvárattalak Benneteket! :) ♥

Elég rövid rész lett, de azért remélem tetszik! :)
Jó olvasást! :) ♥

u.i.: Naaagyon jól esnek a kommentjeitek, jó látni, hogy ennyien olvassátok és szeretitek a blogom. :) ♥ És remélem még többen leszünk. :P KÖSZÖNÖM!! ♥

 Eljött a hétfő. Először úgy terveztem, nem megyek be az iskolába, de aztán úgy döntöttem, nem futamodok meg. 

Nem félek Hope viselkedésétől. 

 Biztos rohadt mérges lesz, sőt, lefogadom, hogy még kiabálni is fog velem, de nem érdekel, ha utána lehiggad és el tudom neki magyarázni, miért csináltam. 

 Az osztályba érve görcsbe rándult a gyomrom. Kezdek izgulni. 

Szokásos módon a helyemen ültem és a kezemen lévő kötést igazgattam. Még mindig nagyon fájt. Azt hiszem zúzódás, vagy talán megrepedt. Anyám el akart küldeni orvoshoz, de aztán csak bekötötte. 

 Lassan egyre többen gyűltünk az osztályban. Mindenki a kötést bámulta a kezemen, de senki sem szólt hozzám.

 Aztán megérkezett Hope. Mindenki elcsendesedett, mikor belépett az osztályba. 

Látszott, hogy szemeivel engem keres. Aztán meglátott és egyenesen felém jött. "Talán mégsem haragszik."- gondoltam magamban. Nem láttam a szemeiben semmi különöset, ezért halványan rá mosolyogtam. 

 Odaért hozzám, és megállt előttem.

- Szia, Hope! - köszöntöttem megkönnyebbülten. 

Ő nem szólt semmit, csak mélyen a szemembe nézett és.... és teljes erőből pofon vágott.

Meglepődtem. Az ütéstől először égni, majd zsibbadni kezdett az arcom. 

Mindenki minket bámult. A teremben tapintani lehetett a feszültséget. Mindenki megdöbbent Hope viselkedésén.

- Mégis mit képzelsz magadról, Harry? Eljössz a buliba és szó összevered azt az embert, akivel beszélgettem? Mit gondolsz, ki a szar vagy te? Hm? Te nem vagy normális! Komolyan mondom, kezeltesd magad, mert egy közveszélyes pszichopata vagy! Hogy a francba voltál erre képes, te állat? Dean-t csaknem halálra verted, csak mert szóba állt velem. Komolyan mondom, nem ismerek rád. Tudtam, hogy ingerlékeny vagy még talán még veszélyes is, de hogy ennyire! Csalódtam benned, Harry. 

 Hangja csak úgy visszhangzott a teremben. Tudtam, hogy Hope mérges lesz, de hogy ennyire...

- Hope, hallgass meg! Kérlek! - mondtam neki halkan. Fura módon remegett a hangom. Valami nyomás félét éreztem a mellkasomban, amit nem tudtam hova tenni. 

- Nem, Harry. Nem vagyok kíváncsi a magyarázatodra. És rád sem vagyok már kíváncsi többé! - elsírta magát. Utál engem. Mindent tönkretettem. 

 Megfordult és ki akart menni a teremből, de én megfogtam a csuklóját és visszahúztam. 

- Ne rángass! - ütötte meg a mellkasomat. 

- Akkor is elmondom, ha tetszik, ha nem. Nem tudom, miért csináltam azt péntek este a bulin - néztem mélyen a gyönyörű kék szempárba. - Nem tudom, miért vagyok veled ilyen. Nem tudom, miért borult el az agyam, mikor azzal a féreggel láttalak. Nem tudom, miért húzom fel magam annyira a viselkedéseden. És azt sem tudom, hogy... hogy mit is érzek pontosan irántad - mondtam ki egyszerre az egész osztály előtt, ami már egy jó ideje nyomasztott. Láttam rajta, hogy megdöbbent, de nem szólt közbe, ezért folytattam. - Azt hiszem... én... én kedvellek, Hope - mondtam ki egy szuszra. 

- M... Mi? - dadogta. Össze volt zavarodva, ahogyan egy picit én is. 

- Ez számomra is ugyanolyan hihetetlen, mint számodra... - suttogtam, de elég hangosan, hogy mindenki hallja. 

- Harry, én... Nem tudom, mit mondjak erre - felelte szintén suttogva. 

- Nem is kell. Csak... Csak gyere velem. Kérlek! - fogtam meg gyengéden a kezét. 

- Most? - nézett körbe. Még mindig mindenki minket nézett. 

- Igen, most. Na, gyere! - húztam magam után. Tulajdonképpen én sem tudtam, hova megyünk.

Kimentünk a suliból, autóba ültünk és elindultunk, nem tudom hova. 

Csak mentünk... 

Az út alatt nem sokat beszéltünk. Hope parázott, hogy mi lesz most, hogy ellógunk a suliból, de megnyugtattam őt, hogy nem lesz úgysem semmi gond. 

Két-három óra múlva meg érkeztünk. Megálltunk az út szélén.

- Harry! Hallom a tengert! - csodálkozott mikor kiszálltunk az autóból. - Hova hoztál? 

- Gyere, majd meglátod - fogtam meg a kezét. - Csukd be a szemed! Ne less! - utasítottam, ő pedig teljesítette a kérésemet. 

- El fogok esni! - szorította meg a kezemet, mert félt. 

- Itt vagyok és vigyázok rád! - léptem a háta mögé. - De tényleg ne less! 

Elindultunk lefelé a lejtőn. A tenger hangja felerősödött és már az illatát is éreztem halványan.

- Kinyithatod a szemed! - suttogtam közvetlenül a fülébe. 

Nem hiszem el, hogy itt vagyunk. Utoljára mikor itt jártam 

kilenc éves lehettem. Azóta már tíz év eltelt.

 Kinyitotta a szemét és körülnézett. El volt képedve a látványtól, ami a szemünk elé tárult. Tenger és szikla mindenhol. Olyan békés és nyugalmas volt minden.

- Harry, ez... Ez gyönyörű! - csodálkozott. - De miért hoztál ide? 

- Csak hogy kettesben lehessünk nyugodt körülmények között. Azt hiszem van mit megbeszélnünk - nevettem. 

Felmentünk egy nagy kiugró sziklára, ahonnan az egész mindent be lehetett látni és leültünk.

- Oké, szóval miről akarsz beszélni? - fordult felém érdeklődve.

- Rólad, rólam.... Rólunk. 

- Miért voltál velem olyan bunkó? - kérdezte hirtelen.

- Hope, én mindenkivel bunkó vagyok - nevettem, mert tényleg ez volt az igazság.

- De... Miért? Miért nem hagyod, hogy... hogy az emberek meglássák benned a jót? - kérdezte halkan, mintha csak félne valamitől... vagy valakitől. 

- Azért, Hope, mert ha az emberek jót látnak, akkor el is várják azt. És én nem akarok mások elvárásai szerint élni... 

- Oh... Ez... Szép gondolat.

- Kösz, egy sorozatban hallottam -  rontottam el a meghitt hangulatot. 

- Te ünneprontó! - bökött vállba játékosan.

- Szóval szerinted jó vagyok?

- Igen, szerintem jó vagy... Időnként - nevetett, ami engem is mosolygásra késztetett. 

Annyira gyönyörű nevetése van, mint egy angyalnak. 

- Na jó, és te miért voltál velem olyan, mint egy hisztis ovis? - tereltem el a témát.

- Héj, én nem... Nem is hisztiztem! - tiltakozott, de látta az arckifejezésemet, ezért végül belátta: - Na jó... Talán néha. De csak azért, mert te is bunkó voltál velem! Idegesített, hogy olyan voltál. Azt hittem, utálsz. És... Össze voltam zavarodva. Nem tudtam, mit érzek.

 - És most már tudod? - nyeltem egy nagyot. Gombóc volt a torkomban és vagy ezer lepke a gyomromban, annyira izgultam, hogy mit fog mondani.

- Igen... Azt hiszen, hogy én... Én... Basszus, Harry, én kedvellek! - mondta ki hirtelen nekem pedig óriási kő esett le a szívemről. 

 Kárörvendően elnevettem magam, mert láttam, hogy mennyire zavarja a dolog. 

- Ne nevess, ez nem vicces! Hallod? - ütött meg játékosan.

Tovább nevettem ezen az abszurd helyzeten. Hope kedvel engem!

- Tényleg kedvelsz? - néztem mosolyogva a szemébe.

- Igen - felelte halkan. - Te is kedvelsz? 

- Igen, azt hiszem kedvellek - mosolyogtam rá.

- Oké... - suttogta. 

 Talán zavarban van? Miért? Fél tőlem?  

 Nem tudom, miért, de a szemem a szájára tévedt. Szép, telt ajkai voltak. Nem tudtam róluk levenni a szemem. 

 Akaratom ellenére is megnyaltam az alsó ajkamat. 

- Nagyon nyálas lenne, ha itt csókolnálak meg először? - kérdeztem csak úgy mellékesen.

- Azt hiszem igen. Tudod itt a tenger, meg minden... Olyan sablonos lenne, mint a filmekben. 

- Igazad van. Akkor ezt halasszuk el. Van kajád? Éhen halok. 

 Elfeleztük Hope uzsonnáját és megettük. Nem volt túl sok, de némiképp csillapította az éhségemet.

 Kora délután lehetett, mikor elmentünk sétálni. 

Még magam is meglepődtem, hogy milyen jól éreztem magam vele. Jól el lehet vele beszélgetni. Sok mindent megtudtunk egymásról. Ha elvégezte a gimit főiskolára szeretne menni művészet szakra. 

- Rajztanár szeretnék lenni - mondta csillogó szemekkel. 

- Azt hittem valami... másabb munkát akarsz. Például ügyvéd szeretnél lenni. Nem tudtam, hogy szeretsz rajzolni.

- És te Harry, te mi akarsz lenni? 

- Semmi - feleltem komolyan.

- Ezt hogy érted? Nem akarsz továbbtanulni? - csodálkozott.

- Szerinted úgy nézek én ki? Én már nem tanulok tovább. Nekem ennyi elég is volt.

- De... Mit fogsz akkor dolgozni? - nevetett. Most kinevet engem? 

- Majd meglátom. Messze van az még! 

 Aztán tovább beszélgettünk. Valahogy újra a péntek estére, pontosabban Dean-re terelődött a szó.

- Féltékeny vagy Dean-re? - cukkolt.

- Nem, miért lennék. Engem úgyis jobban kedvelsz! - kacsintottam rá. - Egyébként megtiltom, hogy újra találkozz azzal a barommal.

- Jaj, Harry, ne kezdd már megint ezt a parancsolgatást! Nem ismered Dean-t. Tök rendes srác.

- Hidd el, Hope, ismerem. És egyáltalán nem rendes. Dean egy féreg! - emeltem fel egy picit a hangom.

- Miért mondod ezt? Dean rendes volt velem - sértődött meg.

Nem akarok újra veszekedni!

- De csak mert le akart fektetni, úgy mint az összes csajt, akinek a közelébe kerül. Nem találkozhatsz vele többet, Hope. Csak kihasználna. 

- Honnan tudsz róla ennyit? - csodálkozott.

- Mert... Ez egy hosszú történet. Nem érdekes. Az a lényeg, hogy tartsd magad tőle távol, megértetted? - hajoltam le hozzá, hogy arcunk egy szintben legyen.

- Csak ha elmeséled, hogy miért utálod őt annyira! - alkudozott. Azt hiszem muszáj lesz neki elmesélnem...

Elcseszve (5.rész)

Új rész!! :) Mostanában kicsit gyakrabban lesznek részek, mert beteg vagyok és kényszerpihenőre fogtak. :D Szóval jó olvasást! :) ♥

Minden visszatért a régi kerékvágásba. Én nem szólok senkihez, senki sem szól hozzám. 

Hope-val már napok óta nem beszélünk, csak ha muszáj. 

Alig két hete ismerem őt, de máris meguntam a  szeszélyes viselkedését. 

 Ma péntek van, azaz Jack bulija, amire én nem megyek, viszont Hope igen, de hidegen hagy. Nem érdekel, mit csinál és hogy miért csinálja. Többé már nem! Ha jobban belegondolok, sosem érdekelt igazán. Csak egy pillanatnyi elmezavar volt, semmi több. Próbálom őt kiverni a fejemből, és eddig jól haladok. Sokszor vele álmodom, de reggelre sosem emlékszem rá pontosan, hogy mit. Nem szerettem bele. Esetleg tetszett, bár az sem hinném. Inkább féltésnek nevezném a dolgot. Féltettem, nehogy baja essen, hisz olyan kis törékeny. De ennek vége. Más elfoglaltság után nézek. 

 Úgy döntöttem, ma nem ülök autóba, inkább gyalog megyek, úgy jobban tudok gondolkodni. Jól el is késtem emiatt. Már vagy tíz perce ment az első óra.

- Á, jó reggelt Styles, csakhogy ide méltóztatott érni! Foglaljon helyet! - köszönt cinikusan Mrs.Knightley. - Nem szeretnél elnézést kérni? 

- Elnézést? Miért? Nem csináltam semmi rosszat - adtam az ártatlant.

- Késtél, szerintem ez elég ok az bocsánatkérésre, nemde? Bár miért várjam tőled, hisz Harry Styles-ról beszélünk.

 Szünetben a helyemen ültem és zenét hallgattam. Hirtelen Hope árnyékát láttam a padra vetülni.

- Miért késtél? - kérdezte meg semmi felvezetés nélkül.

- Szerintem ahhoz neked rohadtul semmi közöd! - közöltem vele flegmán.

- Egyre jobban csúszol le, Harry! 

- Majd szólok, ha érdekel a véleményed - feleltem szárazon, mire bólintott és elment. És ennyi volt a napi beszélgetésünk. 

 Fogalmam sincs, mire értette, hogy csúszom lejjebb. Nem tudom, miből látja, de rohadtul nem ismer és nem is fog.

A héten két új tetkóval gazdagodtam. Egy hajóval a karomon és fecskékkel a mellkasomon, amit tegnap csináltattam. Valamiért jobban fájt, mint általában. Nem tudom, miért. 

 Suli után hazamentem és pihentem. Filmet néztem, popcornt ettem, colát ittam. Igen, egyébként az egészséges életmód híve vagyok...

Esti fél hat. Talán Hope már készülődik Joe bulijába, de lehet már ott is van. Megpróbálok nem rá gondolni, elvégre nem érdekel, hogy mit csinál. Nem? 

Kerestem a neten még egy filmet és elindítottam, mert jónak ígérkezett a címe. A felhők fölött három méterrel. 

Nem tudom, miért, de Hope jutott az eszembe a filmről. Talán, mert Hope Babi és én vagyok H? Nem, ez nem igaz, mert H már az elejétől fogva hajt a lányra, engem viszont egy cseppet sem érdekel Hope. 

 Többször is ki akartam kapcsolni a filmet, de kíváncsi voltam a végére. Nem az lett, amire számítottam, és ez meglepett. 

Még inkább Hope járt az eszemben. Rájöttem, hogy minél inkább ki akarok őt verni a fejemből, annál inkább nem fog sikerülni. 

Érdekel Hope és ez ellen semmit sem tudok tenni. Be kell, hogy valljam, aggódom érte.

 Vajon most mit csinálhat? Már biztos ott van a buliban. Talán csak beszélget, vagy táncol... Vagy iszik. Mi van, ha valaki leitatja vagy bedrogozza és kihasználja? Mi van, ha már nincs is a bulin, hanem eltűnt valami idiótával? És ha megint meg akarják erőszakolni? Nincs ki megvédje! Mi van, ha az a kopasz idióta is ott van a bulin? És ha újra rá szállt Hope-ra? 

Úgy döntöttem, felhívom. Ha felveszi, nincs semmi baja.

Tárcsáztam Hope számát. Egy csengés... Két csengés... Négy csengés... A hívott szám jelenleg nem elérhető! Basszus! 

Oda kell mennem! Meg kell őt védenem! 

 Gondolkodás nélkül autóba szálltam és Joe-ék háza felé vettem az irányt. 

Jóval többel haladtam a megengedettnél. 

A házból üvöltött a zene. Kint az udvaron is részeg emberek üvöltöztek meg nevetgéltek. A medencében ruhástól fürödtek. 

Berontottam az ajtón a házba. Körülnéztem, de nem láttam túl sok ismerőst. 

- Á, Harry, tudtam, hogy jönni fogsz! - jött felém vigyorogva Summer.

- Hol van Hope? - kérdeztem köszönés nélkül.

- Nem tudom, de gyere, igyál valamit!

- Azt kérdeztem, hol van Hope?! - kiabáltam rá, mire meglepődött.

- Legutóbb a konyhában láttam egy sráccal - monda dühösen. Megbántottam, de ez érdekelt most a legkevésbé.

A konyha felé vettem az irányt, de nem volt könnyű feladat. Mindenhol részeg párok csókolóztak, vagy táncoltak. 

Aztán megpillantottam Hope-ot. A konyhapulton ült. Egy fekete hajú agyontetovált sráccal beszélgetett. A srác töltött valamit egy pohárba és Hope-nak nyújtotta. 

Felismertem a srácot. Dean. Dean Sharrot! Egy féreg a múltamból. Hirtelen elöntötte az agyamat az adrenalin és nem tudtam, mit cselekszem. 

- Hagyd őt békén! - futottam Dean-nek és nyomtam őt a falhoz. 

Teljesen váratlanul érte a dolog, meg volt lepődve. 

- Nocsak, nocsak, a nagy Harry Styles! - gúnyolódott. - Minek köszönhetem a szerencsét? 

- Mit adtál neki? - intettem a fejemmel Hope felé, aki eléggé megijedt a kis "akciómtól".

- Semmi olyat, amit ne szeretett volna - kacsintott Hope-ra. - De  a keményebb dolgok még csak ezek után jöttek volna - röhögött rám, mire én teljesen kikeltem magamból. 

Behúztam neki egyet, mire a földre került. Hope sikítását hallottam, de nem álltam le. Láttam, hogy Dean fel akar kelni a földről, de ráültem, hogy visszatartsam, és ököllel ütni kezdtem az arcát. Nem tudtam,mit cselekszem. Hallottam, ahogyan Hope segítségért kiáltott, de folytattam, amit csináltam. Csak ütöttem őt ott, ahol értem.

A tömeg egyre csak gyűlt körülöttünk. Mindenki nézte, ahogy ütöm a földön fekvő Dean-t. Éreztem, ahogy valaki lerángat róla. Leültettek egy székre. Megnézték, hogy Dean életben van-e. Hívták a mentőket és a rendőröket. 

 Bevittek az örsre. Még mindig nem fogtam fel semmit az egészből. 

Még mindig a lelki szemem előtt lebeg az a kép, ahogy Hope sír, amikor kiér a mentő és a rendőrök. 

Kihallgattak és benntartottak éjjelre. Valószínűleg hívták anyámat, bár nem vagyok benne biztos. 

 Reggel kiengedtek. Ha szerencsém van nem fogják bíróságra vinni az ügyet, hanem megúszom egy figyelmeztetéssel. Talán csak egy megzavarodott punkot láttak, aki azt sem tudja, hol van és mi történik vele. 

Rohadtul fáj a kezem. Be van lilulva és dagadva. 

 Otthon nagy lecseszést kaptam anyámtól. Nem tudta,mert tettem. Nem próbáltam neki elmagyarázni, inkább elmentem aludni. Szombat délután volt. 

Lefekvés előtt felhívtam Hope-ot, de elutasította a hívásomat. 

Legalább vagy tízszer próbáltam őt hívni, és küldtem neki vagy öt SMSt, de nem válaszolt.

 "Harry, aludj!" Utasítottam magamat. Sehogy sem tudtam elaludni. A tegnap estén kattogott az agyam. 

Még-egyszer hívtam Hope-t, de most már kikapcsoltat jelzett. Rohadt jó. Most még jobban haragszik rám, mint általában. 

 Gondolkodtam rajta, hogy el menjek-e Hope-ékhoz, de végül beláttam, hogy azzal még talán rontanám a helyzetet.
 Talán az lenne a legjobb, ha elfelejteném?

 Inkább majd megpróbálom megbeszélni vele a dolgokat suliban. Azt akarom, hogy megbocsásson. 

Ha tetszett, kommenteljetek! :)
*D

Bonyolult (4.rész)

 Hali, hoztam egy kis meglepetés részt! :) Jó olvasást. Boldoggá tennétek, ha kommentelnétek. :) ♥

Egész éjjel úgy terveztem, hogy reggel sokáig alszom, mert nem megyek be a suliba. 

 De ahogy az lenni szokott, sosem úgy történik minden, ahogy azt az ember eltervezte.

 Hajnalban keltem, fogalmam sincs miért. Azt gondoltam, ha legalább ilyen korán felkeltem, üssem el hasznosan az időt. Nekiálltam takarítani a szobámat. Ritkán teszek ilyet. Legalább anyám örüljön, nem?

Megnéztem az órát. Hajnali 5:15 és már fel voltam porszívózva ( Anya nem nagyon díjazta az ötletet, nem tudom, miért... ).

Nekiálltam összerakni a ruhásszekrényemet, de valahogy rohadtul nem tudtam koncentrálni arra, amit csinálok. 

 Hirtelen felindulásból kocsiba ültem, és egyenesen Hope-ék háza felé vettem az irányt.

A ház előtt türelmesen várakoztam. 

Úgy fél órát várhattam kint a kocsiban, mikor kilépett a házból Hope. 

Észre sem vette a fekete Range Rover-t. 

Elindult az utcán én pedig követtem őt a kocsimmal. Nagyon lassan haladtam mellette és még mindig nem vett észre.

- Hova, hova kislány? - húztam le vigyorogva az ablakot.

Megdöbbenésében megtorpant és rám bámult.

- Harry, te mit keresel itt? 

- Jöttem érted. Miért, minek látszik? - nevettem.

Nem szólt semmit, csak tovább sétált az úton.

- Hope! Szállj be a kocsiba! - utasítottam.

- Nem.

- Azt mondtam, szállj be a kocsiba! Most! - mondtam valamivel hangosabban.

- Már reggel sem hagysz békén? Miért kell állandóan parancsolgatnod? 

- Nem parancsolgatok, csak szállj be a rohadt kocsiba - jöttem ki a sodromból.

- Tessék, boldog vagy? - csapta be maga mögött az ajtót, mikor beszállt.

- Ha még egyszer becsapod azt a kicseszett ajtót, akkor...

- Akkor mi lesz? Megütsz? - kérdezte ingerülten.

- Sosem ütöttem meg nőt - néztem a szemébe.

- Hah, kötve hiszem! Amilyen agresszív vagy...

- Hope, fejezd be!

- Nem Harry, nem fejezem be. Legalább most az egyszer ne parancsolgass! Csak pár napja ismerlek, de meg sem tudom számolni, hányszor bunkóztál velem! 

- Fejezd be a vádaskodást! Kilenc évesen végig kellet néznem, ahogy apám veri anyámat. Szerinted ezek után képes lennék megütni egy nőt?  - kérdeztem halkan.

Totál megdöbbent. Tágra nyílt szemekkel bámult rám.

- Harry én... 

- Nem Hope, te egyáltalán nem ismersz! Azt sem tudod, milyen vagyok valójában. 

- Akkor engedd, hogy megtudjam... Kérlek! - suttogta.

- Ez nem ilyen egyszerű, Hope! - csóváltam a fejem. Tényleg nem volt egyszerű - Induljunk! 

Az út nagy része csendben telt, csak a zene szólt háttérzaj gyanánt.

 - Áááá, megjöttek a szerelmesek! - jött oda hozzánk Summer. Olyan idegesítő a csaj. Legszívesebben... Nem tudom... - Hé, Hope, együtt érkeztetek, csak nem Harry-nél töltötted az éjszakát? - mosolygott cinkosan, mire Hope teljesen elvörösödött.

- Nem, mi nem... - makogott.

- Igen, nálam aludt - karoltam át. Közbe kellet szólnom, nehogy elszólja magát.

 Szokásos laza nap. Majdnem az összes órán engem feleltettek. Hope próbált súgni, de nem nagyon ment neki. Most vagy ő különösen tehetségtelen a súgásban, vagy én nem tudok szájról olvasni...

 Egyébként eléggé kiakadt, amiért azt hazudtam Summer-nek, hogy lefeküdtünk. Azt szajkózta, hogy mit fognak így gondolni róla az osztálytársaink. Én pedig közöltem vele, hogy engem nem érdekel mások véleménye, mire ő megint megvádolt azzal, hogy bunkó vagyok. Fogalmam sincs, mi van vele. Olyan érzékeny, mint egy óvodás. És szeszélyes is. Egyszer totál aranyos, aztán meg mint akinek átcsaptak...

- Harry, Harry, képzeld! - futott felém mosolyogva Hope, miután kicsengettek az utolsó óráról. 

- Képzelem, de mit? - röhögtem. Szóval megint jó kedve van. Ennek örülök.

- Summer meghívott Jack bulijába! - ugrált úgy, mint egy ötéves. - Jövőhét pénteken lesz! 

- Mi? Ne már!

- Most miért? Tök jó lesz! - totál be volt lelkesülve.

- Nem mehetsz el - közöltem szárazon.

- Ezt nem te fogod eldönteni! 

- Nem baj. Nem neked valók Jack bulijai. Tele van részeg barmokkal, akik csak arra mennek, hogy megfektessenek. Bedrogoznak es aztán már másnap nem is emlékszel semmire - meséltem az igazságot. Nem tudom Hope-t elképzelni egy ilyen bulin. És őszintén szólva nem is akarom...

- Tapasztalatból mondod, Harry? - szólt be. Ha-ha-ha. Nagyon vicces kedvében van a kislány.

- Nevess csak, de nem fogom ápolni az érzékeny lelkedet, mikor majd egy idióta megfektet...

- Gyere el velem! - ajánlotta hirtelen.

- Kösz, inkább most kihagynám.

 Semmi kedvem sem volt partizni. Már egy ideje nem voltam buliban, és nem is szerettem volna lenni. 

 Már egy jó ideje feladtam a régi életemet. Minden napos bulik, segg részegen az utcákon randalírozás, minden éjszaka más csajjal az ágyban, kamu barátok...

- Ne már Harry. Muszáj elkísérned!

- Nem, Hope, nem megyek abba a hülye buliba, ahogy te sem. És erről nem nyitok vitát! 

- Én csak azért is elmegyek - ellenkezett. Olyan önfejű és csökönyös. 

- Jó, ahogy akarod. Nem az én bajom lesz ha egy köcsög megdug részegen...

- Jaj, Harry, olyan negatív vagy! - nevetett ki.

- Miért, van a dolognak jó oldala is? Hm, kérlek avass be, kíváncsi vagyok rá! - cinikuskodtam.

- Arra nem gondoltál, hogy esetleg jó fejnek találnak és azért hívnak el? - eléggé fel volt háborodva. 

- Óh, hidd el nem barátkozni akarnak. Hope, én csak meg akarlak védeni! - mondtam már valamivel kedvesebben.

- Nem kell a védelmed, Harry. Pénteken elmegyek abba a buliba, ha kell, nélküled! És innentől gyalog megyek - szállt ki az autómból.

- Oké, de rám többet ne számíts! - kiabáltam utána, mire ő a középső ujját mutatta felém.

Elegem van ebből a csajból. Kikészít a viselkedése. Egyszer minden oké, aztán meg mint egy sárkány.

És az a legszomorúbb, hogy nem tudom, miért idegesít annyira a viselkedése. Régen magasról tettem volna rá, ha valaki ilyen lett volna velem. De most fogalmam sincs miért, de átkozottul zavar. 

 Tudom, hogy Summer nem azért hívta meg Hope-t a buliba, mert bírja őt, hanem ezért, mert reméli, hogy én is vele megyek. Csak azért sem jelenek meg azon a bulin.

 Nem tudom, Hope komolyan gondolja-e, hogy elmegy arra a partira. Úgy döntöttem, nem érdekel. Leszállok Hope-ról. Én próbáltam kedves lenni, most ő a bunkó, nem én. Csináljon amit csak akar. Engem mostantól hidegen hagy.

*D

Állbarátnő (3.rész)

 Sziasztok! Meghoztam a harmadik részt is. Remélem tetszik! :)

Jó olvasást és kommenteljetek, ha tetszett! :) ♥

- Hol maradtál ilyen sokáig? - várt az anyám az ajtóban. - Jaj, Harry, ugye nem keveredtél megint valamibe? - aggodalmaskodott.

- Őhm... Nem anya, minden oké. Egy lányt vittem haza - tájékoztattam, de rögtön megbántam.

- Óh, Harry! Egy lányt? - kapott a szája elé. - Na és hogy hívják? - csillant fel a szeme

- Anya, nyugi már. Csak hazavittem őt a kocsimmal - mondtam neki a szobámba menet. - Pihenni mentem.  Szia.

- Harry, ne menj be a szobádba! Beszélgessünk! Gyere vissza! 

- Oké anya, majd talán máskor - csuktam be a szobám ajtaját.

***************************************

 Fogalmam sincs miért, de vártam a reggelt. Vártam, hogy beérjek a suliba. Nem tudom, miért. Hope miatt? Nem hinném. Stréber lettem? Remélem nem. 

- Hey, Harry! Nem jössz Jack bulijába? - jött oda hozzám a folyosón Summer. - Állítólag tök jó lesz. Dj, meg minden. 

- Nem, kösz, most kihagynám - morogtam.

- Jaj, ne izélj már! Gyere! Pia minden mennyiségben! - kacsintott, fogalmam sincs miért. Elég nevetséges a csaj...

- Figyelj, Summer, amit most mondok, próbáld megjegyezni elsőre, mert csak egyszer mondom el. Ne mászkálj utánam! Nem akarok tőled semmit, oké? Keress más hülyét magadnak. Kösz a megértést! - csaptam be a szekrényajtómat.

- Ne már, Harry. Ne izélj. Félreérted! Ne menj el!- futott utánam.

- Summer, kopj le! - mondtam, miközben sebes léptekkel az osztályunk felé igyekeztem. 

- Harry, van valakid, vagy mi? - fogta meg a kezem.

- Van. És ne fogdozz. Kösz! - muszáj volt azt mondanom neki, hogy foglalt vagyok, különben nem száll le rólam.

- Ki az? Ismerem? Ide jár? Hányadikos? Az új csaj az? - totál bedilizett. 

- Igen, Hope az - szaladt ki a számon akaratom ellenére, de rögtön megbántam.

- Mi? Hope? Ez most komoly? Ne viccelj már!

- Hagyj már békén! - léptem be az osztályba. 

- Mi van, Styles, üldöznek a csajok? - röhögött Tresh. 

- Te meg fogd be! - üvöltöttem rá, mire összehúzta magát.

Leültem a helyemre és fülhallgatón hallgattam a zenét. 

 Pár perccel később Hope lépett be a terembe. 

 Fekete rövidujjút viselt és piros nadrágot. Most már kevésbé nézett ki strébernek.

- Szia - köszöntött mosolyogva.

Éreztem Summer tekintetét magamon. Ha csak odaköszönök neki, nem fogja bevenni, hogy járunk. 

- Szia - léptem oda hozzá és megöleltem. Totál lesokkolódott. Olyan kis alacsony volt és törékeny. A hajának vattacukor illata volt.

Az egész osztály csak bámult és "hú"-zott.

- Harry, ez mi volt? - suttogta.

- Majd elmesélem - röhögtem el magam kínosan. 

A tanár egész órán Hope-ot feleltette. Hihetetlen a csaj. Minden kérdésre tudta a választ. 

- Stréber! - suttogtam neki, mikor visszaült a helyére.

- Bunkó - suttogta vissza, mire belerúgtam a székébe, hogy idegesítsem.

- Ha még egyszer megrúgod a székemet, akkor...

- Akkor mi lesz, sikítasz? - röhögtem el magam.

- Óh, fogd be! Nem vagy vicces - fordult vissza a tábla felé.

Kicsengetés után rögtön megragadtam az alkalmat, hogy elmeséljem Hope-nak a "tervemet".

 - Hope, beszélhetnénk?

- Miről? - értetlenkedett. Summer a szeme sarkából végig minket nézett.

- Őhm... csak gyere ki a folyosóra! - fogtam meg apró kezét és húztam magam után.

- Harry, mi ez az egész? Először megölelsz, aztán bunkó vagy, most meg... - emelte fel a hangját, ami nagyon meglepett. 

- Hope, figyelj rám! Kérnék tőled egy szívességet. Oké? - hajoltam le hozzá, hogy arcunk egy szintben legyen.

- Mit akarsz kérni, Harry? - kérdezte gyanakvóan.

- Játszd el, hogy a barátnőm vagy - közöltem vele, mire ő hitetlenül elröhögte magát.

- Ez most csak vicc, ugye?

- Nem, Hope, ez komoly. Summer nem száll le rólam. Azt mondtam neki, hogy barátnőm van. 

- És miért pont én játsszam el, hogy járunk? Még csak nem is bírsz... 

- Mert azt mondtam, hogy te vagy a barátnőm - néztem mélyen a gyönyörű kék szempárba.

- Mi? Miért? - pirult el.

- Mert jobb nem jutott az eszembe. Na, eljátszod? - sürgettem. 

- Nem tudom, Harry - bizonytalankodott.

- Nem kell megcsókolnod. Csak játszd el! - mondtam, de látszott rajta, hogy nem győztem meg. - Kérlek, Hope! - szinte már könyörögtem. El sem hiszem, hogy idáig süllyedtem...

- Na jó. De csak pár napról van szó! És nem csókollak meg - ment bele az alkuba. 

- Kösz. Jó fej vagy! - túrtam bele a hajamba megkönnyebbülésemben.

A többi óra eseménytelenül telt. A tanár engem akart szivatni matekon, de nem voltam hajlandó kimenni a tábla elé. A végeredmény úgyis ugyan az a jegy lett volna. 

 Órák után rögtön haza akartam menni, de eszembe jutott Hope. Mi van, ha újra megtámadják? 

- Hope, gyere! - húztam el Tresh-éktől. 

- Harry, nem zavar, hogy épp beszélgettem? - förmedt rám. 

- Nem - vigyorogtam. - Most pedig hazaviszlek. 

- Minek? - értetlenkedett.  

- Hogy meg ne támadjanak. És ez ezentúl mindig így lesz, törődj bele.

- Nagyszerű... - mondta unott hangon.

- Mi van? Nem is örülsz? - röhögtem.

- De, nagyon. Indulhatnánk? - bökött a kocsim felé.

 - Most miért vagy olyan bunkó? Csak nem akarom, hogy az legyen, mint tegnap - mondtam, miközben London utcáin autóztunk.

- Én vagyok a bunkó? Ez most komoly? Nem tudok rajtad kiigazodni, Harry. Egyszer bunkó vagy, aztán strébernek nevezel, most meg meg akarsz védeni? 

- Na ide figyelj! - kezdtem a bele a mondanivalómba, de belém fojtotta a szót.

- Nem Harry, te figyelj ide! Mégis mit képzelsz magadról? Velem te ne játssz! - nézett mélyen a szemembe.

- Ne fojtsd belém a szót még egyszer, megértetted? - kiabáltam, mire összerezzent. Még én is meglepődtem a hangszínemen. - És mi az, hogy ne jászak veled? Én nem játszok. 

- Miért kiabálsz? - motyogta.

- Mert felbasztál.

- Megérkeztünk. Kösz a fuvart! - szállt ki a kocsimból és becsapta maga után az ajtót.

 Egyébként három utcányira voltunk még a házuktól...

- Ne csapd be még egyszer azt a kurva ajtót! - kiabáltam, de szerintem nem hallotta.

 Hazaérve rögtön a szobámba mentem. Nem volt kedvem beszélgetni senkivel, csak üvöltő rockzenét hallgatni.

Szobám sötétjében azon gondolkodtam, hogy miért húztam fel magam annyira azon, amit Hope mondott. Normális esetben nem érdekelt volna más véleménye. De Hope esetében minden más. Nem tudom mi van velem.... 

*D

Az új lány (2. rész)

Sziasztok! Itt van a második rész is. Először is szeretném megköszönni a hozzászólásokat, nagyon jól estek! ♥ 
Ha minden jól megy ma fent lesz a harmadik rész is. :)
Ha tetszett, kommenteljetek! :)
Jó olvasást! :) 

 

Teljesen lefehéredett. Végignézett a piercingeimen és a tetkóimon. Nagyot nyelt, majd visszafordult az osztály felé. 

Remek. Egy újabb előítéletes barom.

- Őhm... A nevem Hope Evans. A szüleimmel nemrég költöztünk ide New York-ból. És... Őhm... Szeretek olvasni - mondta halkan.

"Szeretek olvasni." Hah, mondtam, hogy stréber.

- Hallottam, hogy sok irodalmi versenyen nyertél már - nézett rá büszkén a tanár. Teljesen el volt bűvölve az új lánytól. - Foglalj helyet! Ott van egy üres pad... - siklott rám a szeme. - Nos, Styles előtt van csak szabad hely, de ő majd elköltözik egy másik padba... Mondjuk oda - mutatott az osztály legtávolabbi felében lévő helyre. Kizárt, hogy elköltözzek innen! - Styles, szedd a táskád és költözz! - utasított.

- Nem - mondtam nemes egyszerűséggel.

- Mi az, hogy nem? - kiáltott rám, mire a lány összerezzent. 

- Nem megyek el innen. Ez az én helyem. Semmi köze hozzá, hogy hol ülök. Ja, és felőlem hívhatja anyámat, nem érdekel. Különben is, honnan tudja, hogy Hope nem szeretne előttem ülni? - mosolyogtam az új lányra, aki újra lefehéredett. 

- Hope, szeretnél előtte ülni? - nézett rá a tanár.

- Ha nincs máshol hely - cincogta, majd elindult a padjához. 

 Hátradőltem a székemen és karjaimat keresztbe fontam. 

Az óra további részében anyagot vettünk. Diktált valami hülyeséget a tanár, de nem volt kedvem írni.

- Styles, miért nem írsz? - sóhajtott.

- Mert nincs kedvem. Talán majd máskor. Bocs - mondtam.

- Na jó, ebből elég lesz! - csapott az asztalra. - Hívom édesanyádat. 

- Pff.. miért nem küld inkább az igazgatóhoz? 

- Mert már un téged! - ordított rám, én pedig bár nem tehetek róla, de elröhögtem magam.

- Oké, hívja anyámat - mondtam neki, mire telefonnal a kezében a folyosó felé indult. - Várjon! - kiáltottam váratlanul utána, mire megtorpant és gúnyos vigyorral az arcán visszafordult. - Kérdezze már meg tőle, hogy mi lesz otthon vacsorára! Kösz! 

A tanárnál ez volt az utolsó csepp a pohárban. Olyan erővel csapta be az ajtót, hogy még az ablakok is beleremegtek.

 Csengetés után mindenki az új lány padja köré gyűlt. Mindenféle hülyeséget kérdezgettek tőle, például, hogy "Amerikában minden nap ettél hamburgert?" vagy, hogy "Milyen színű a szobád?". És ő az összes hülye kérdésre mosolyogva válaszolt. Úgy itták a szavait, mintha kitudja milyen nagy okosságot mondott volna, közben csak üres dolgokról fecsegett.

- Miért nyalja mindenki a seggét? - csattantam fel, mikor már harmadszorra hallottam, hogy valaki a haját vagy a ruháját dicséri.

- Mi van Harry, csak nem féltékeny vagy? - fordult felém Tresh.

- Nem, nem vagyok féltékeny. Csak nem értem, miért kell a seggét nyalni. Ugyan olyan lány, mint bárki. Azért szobrot ne emeljetek neki! - néztem szúrósan Tresh szemébe, majd kimentem az udvarra,

 Korán délután hazaindultam. 

Anyám már a konyhában várt és aggodalmasan nézett rám.

- Harry, gyere, beszélgessünk.

- Kímélj meg, légyszi! 

- Nem, Harry! A viselkedésed elfogadhatatlan. Arrogáns vagy és szemtelen. Miért kell mindig kiakasztani a tanáraidat? - emelte fel a hangját.

- Én nem csinálok semmit... A tanáraim idegbetegek.

- Ne nevess olyan önelégülten, Harry! Szörnyű vagy! 

- Szörnyű vagyok? Hát nem! Nem én vagyok szörnyű, hanem a társadalom. Érted, anya? De persze mindenki a punkra haragszik, miért ne?

Felsiettem a szobámba, becsaptam magam mögött az ajtót és kulcsra zártam.

***************************************

Egy újabb rohadt nap. Utálom az egész iskolát, úgy ahogy van. Mit keresek én ott még mindig 19 éves létemre? 

 Két évvel ezelőtt megbuktam, mert nem voltam hajlandó megszólalni, sem írni a pótvizsgán. Most már baszhatom, már rég elfelejthettem volna ezt a szaros iskolát.

 Leültem az utolsó padba. Rajtam és az új csajon kívül senki sem volt az osztályban. 

- Szia - köszöntött mosolyogva.

- Csá! - néztem fel a telefonomból.

- Hogy vagy? - látszott rajta, hogy kétségbeesetten próbált beszélgetést indítani.

- Hagyjuk a bájcsvejt, jó? Nincs hozzá kedvem, keress mást.

- Én csak... - látni lehetett rajta, hogy totál megijedt, amin elröhögtem magam.

- Te csak mi? Nincs egyetlen egy barátod sem? Barátkozni akarsz? Rossz helyen kopogtatsz, kislány. Keress mást, én nem állok be a seggnyalók sorába. 

- Hogy te mekkora bunkó vagy! - csattant fel és könnyes szemmel kiviharzott az osztályból. Nevetve néztem utána.

 Egész órán zenét hallgattam. Matek volt, amit különösen utálok. 

Egyszer véletlenül megrúgtam Hope székét, aki előttem ült, mire totál mérgesen hátrafordult: 

- Megrúgtál! - nézett bosszúsan a szemembe.

- Jah. Véletlen volt - mondtam közömbösen. Nagyon szórakoztatott a dolog, mert láttam rajta, hogy nagyon felhúzta magát. 

Pár perc múlva újra megrúgtam a székét, csak most erősebben. Nem reagált semmit, ezért megismételtem a mozdulatot.

- Abbahagynád? Nem tudok koncentrálni - csattant fel. 

- Óh, nagyon sajnálom. Fordulj vissza és koncentrálj erősebben, stréber! - mondtam cinikusan.

 Summer szúrós szemmel nézett rám és Hope-ra. Látszott, hogy féltékeny, amiért hozzászóltam az új csajhoz. 

 Iskola után haza akartam menni. Elindultam a kocsim felé, de kicsit sétálnom kellett, mert távolabb parkoltam le.

- Óh, ugyan cica, gyere már velem. Nem foglak bántani! - hallottam egy hangot a mellékutca felől. Felénéztem. Két alakot láttam. Egy erősebb férfi és egy alacsony lány. 

- Gyere velem, ne félj - fogta meg a lányt a férfi, de a lány tiltakozni kezdett.

- Hagyjon békén! Sikítok! - mondta kétségbeesetten a lány. Ismerős volt a hangja, mintha már hallottam volna valahol. Nem tudom, de rohadtul idegesítő hang volt számomra, szóval egy olyan lány lehet a gazdája, aki szintén nagyon idegesít. Hope! 

Futva indultam a mellékutca felé. 

- Hagyd békén! - álltam a halálra rémült Hope elé, hogy megvédjem.

A férfi először megrémült a kinézetemen, de aztán visszanyerte bátorságát.

- El az útból, punk! - mordult rám a kopasz.

- Hagyd őt békén! - ismételtem meg tagolva.

- Miért, különben mi lesz? Összefirkálsz a szemceruzáddal? - gúnyolódott.

- Nem. Szétverem a pofád... - mondtam komolyan.

- Azt megnézném, hogy ver szét engem egy negyven kilós kölyök - nevetett.

Nem kellett több, akkorát behúztam neki, hogy elterült a földön. 

Próbált felkelni, de valószínűleg szédült. Vérzett az orra, ami mosolygásra késztetett.

- Ha még egyszer a közelébe mész, nem az orrodat fogom betörni, hanem a koponyádat, köcsög! - rúgtam bele a fetrengő férfibe. 

Hátranéztem. Hope teljesen lemerevedve állt mögöttem. 

- Gyere - húztam el onnan - Ülj le. Szédülsz? - kérdeztem, mire bólintott.

Leültettem a suli előtti lépcsőre.

- Minden rendben, most már ne félj! - próbáltam megnyugtatni. Hangom meglepően lágy volt.

- Köszönöm - nézett rám könnyes szemekkel.

- Ne köszönd, semmi különöset nem tettem.

- Az a férfi... Meg akart erőszakolni! - sírta el magát. 

- Ne sírj. Már vége. Kiütöttem - mosolyogtam rá, mire ő is halványan elmosolyodott.

Pár percig csendben ültünk, nem szóltunk egymáshoz.

- Nem fáj a kezed? - kérdezte végül.

- Nem - néztem a kezemre. Kicsit belilult, semmi különös.

- Mutasd! - fogta apró kezei közé tetoválással borított kezemet. - Be van lilulva - aggodalmaskodott, mire elhúztam tőle a kezem.

- Nem nagy ügy. Téged nem bántott? 

- Nem, hamar közbeléptél - mondta hálásan.

- Még szerencse. Hazavigyelek? - ajánlottam fel.

- Nem kell. Majd gyalog megyek.

- Hogy megint megtámadjanak? Jó kis terv. Nem is tudod magad megvédeni! - cukkoltam.

- De meg tudom. Mondtam, hogy ha nem hagy békén, sikítok.

- Csak mégjobban felhúztad volna - nevettem ki.

- De... Hé, ne nevess ki! Mindig kinevetsz! - bökött meg.

- Én? Nem, ez nem igaz - védtem magam. - És most gyere. Hazaviszlek.

- Köszi - mondta halkan.

Mondta, merre kell mennem, így hamar odataláltunk.

Totál el volt ájulva a kocsimtól. Fekete Range Rover, minden csaj szereti...

Házuk előtt mégegyszer elmondta, hogy nagyon köszöni amit tettem és nagyon hálás.

Én mégegyszer biztosítottam őt arról, hogy nem kell hálásnak lennie. 

- Akkor szia, Harry! - mosolygott rám. Angyali mosolya van. 

- Szia, Hope. Vigyázz magadra! - nevettem.

- Ha-ha-ha. Nagyon vicces - öltötte ki a nyelvét. 

Kiszállt az autómból és bement a házba, én pedig mosolyogva néztem utána.

*D

Első rész/ Prológus

 Sziasztok! Itt az első rész. Eredetileg prológusnak terveztem, de szerintem túl hosszúra sikeredett. 

A blog rövid tartalmát/az ötlet eredetét már leírtam itt: Olvasd el nyugodtan

Remélem majd elnyeri tetszéseteket ez a blog! :) Jó olvasást! :)) ♥
Ne felejtsetek el kommentelni, ha tetszett! :)

- Harry, felkelni! - kiabált anyám a földszintről. 

 Nem válaszoltam rá. 

- Harry, kelj fel! Már megint el fogsz késni! - hallottam, hogy már az ajtóm előtt áll.

- Jó, nyugi, megyek! - morogtam.

- Reggeli az asztalon! - mondta már valamivel kedvesebben.

Kimásztam az ágyból és kinyitottam a szekrényemet, hogy valami ruha után nézzek. 

Előkerestem a fekete csőfarmeremet, majd a kedvenc fekete pólóm után kutattam. Feltúrtam a fél szekrényt, de nem találtam.

- Anya, hol a fekete pólóm? - trappoltam le az emeletre egy szál farmerben. 

- Te jó ég, Harry. Észre sem vettem, hogy ennyi tetoválásod van! - kapott a szája elé anyám. - Az ott új? - mutatott a mellkasom alatt lévő pillangóra.

- Igen, új. A múlt héten varrattam. Szép, mi? - vigyorogtam rá.

Nem szólt semmit, csak a fejét csóválta. Tudom, hogy ellenzi a tetkóimat és a piercingjeimet, de őszintén szólva nem érdekel. 

 Szeretem anyámat, de senkinek sem engedem, hogy korlátoljon abban, ami én vagyok. Nem szeretem, ha parancsolgatnak.

 Leparkoltam a gimi előtt, kikapcsoltam az üvöltő rockzenét és kiszálltam az autómból. 

 Az aulába lépve sokan megbámultak, de már megszoktam.

A tanárok mind rosszallóan néztek rám, de egy cseppet sem érdekelt. Én csak pimaszul rájuk vigyorogtam. 

Berontottam az osztályba és bevágtam magam a hátsó padba. Senki sem köszönt nekem, nem néztek rám. Az osztálytársaim nem törődnek velem. Miért tennék? Ki nem állhatnak engem. Nem fáj, én sem bírom őket. 

 Túl érzékenyek és előítéletesek. Csak azért, mert valaki máshogy néz ki mint ők, már kiközösítik. Gyűlölöm az ilyen viselkedést. 

Nincs szükségem barátokra. Megszoktam, hogy nélkülük élek. Sosem volt egy igazi barátom sem és beletörődtem, hogy nem is lesz, ahogy rendes párkapcsolatom sem.

- Harry, új piercinged van? - jött oda a padomhoz Summer. Szőke haját természetellenesen dobálta. Nevetségesen festett.

- Nincs - válaszoltam ridegen.

- Őhm... Azt hittem. Figyelj, van programod hétvégére? - villantotta rám hófehér mosolyát. 

- Igen, van - vágtam rá gondolkodás nélkül.

- És mi? 

- Pihenni fogok - improvizáltam.

- Hú, de jó. És mit értesz pihenés alatt? - csillant fel a szeme. - Elmehetünk mondjuk fagyizni. Az tök jó lenne.

- Úgy értem, nélküled - böktem ki, mire lefagyott az arcáról a mosoly és elviharzott a padjához. 

Vigyorogva bámultam utána. Úgy imádom, amikor valaki felhúzza magát a viselkedésemen. 

- Mindenki csendben marad, leül a helyére, becsengettek - jött be a terembe Mrs.Knightley, az osztályfőnök.

- Styles kijön a táblához, a többi csendben olvas - nézett rám kegyetlenül. Imád szívatni. 

Az osztály kárörvendő mosollyal fordult felém. Tudták, hogy nem készültem.

- Styles, igyekezz! - mordult rám. 

- Jó, ne idegeskedjen már! - motyogtam az orrom alatt.

- Mit mondtál? - a szeme szikrákat szórt. 

- Csak azt mondtam, hogy ne idegeskedjen! Árt a szépségének. 

- Ne akard, hogy felhívjam az édesanyádat! - fenyegetett meg. 

- Óh, tényleg ne, az nagyon szörnyű lenne! - mondtam cinikusan.

- Akkor meg viselkedj! És gyere felelni! Stendhal:Vörös és fekete - hadarta. Azt sem tudtam, miről beszél.

Kimentem a tábla elé és az osztálytársaim felé néztem. Mindenki röhögött. Nem akartam kétségbeesettnek tűnni így én is elvigyorodtam. 

- Ne vigyorogj Styles, kezdheted! - szólt rám szigorúan.

- Persze, csak még összeszedem a gondolataimat - húztam az időt.

- Ne pimaszkodj! - láttam rajta, hogy teljesen kiakadt, és röhögni kezdtem.

Ekkor kinyílt az ajtó és egy lány dugta be a fejét félénken.

- Óh, gyere kedveském! Jó helyen jársz, gyere! - mosolygott rá kedvesen. A lány közelebb jött és megállt az osztályfőnök mellett. 

Alacsony volt és megszeppent. Haja kontyban volt és zakót viselt fehér inge felett. Kezeit a háta mögött tartotta, ujjai összekulcsolva. Tipikus stréber jó kislány.

- Gyerekek, ő itt Hope, az új osztálytársatok. Nemrég költöztek ide Amerikából - fogta meg a lány apró kezét. Hope, mint remény.... - Szeretnél szólni valamit, Hope? - nézett rá kedvesen.

- Mi ez, valami választási kampány? - kérdeztem pimaszul, mire a lány ijedten felém kapta a fejét.

*D