Sokk (14.rész)

 Sziasztok!! Meghoztam az új részt! Nagyon-nagyon sokat dolgoztam rajta, mert ez az egyik legfontosabb rész (szerintem). Szóval jó olvasást! :)  
Kommenteljetek, ha tetszett! :)
KÉSZ A CSOPORT! :) CSATLAKOZZATOK! ITT LESZ KINT MINDEN ÚJ RÉSZ ÉS HÍR A BLOGRÓL! :)
   Hope csoport

Megfogadtam, hogy ma nem megyek Hope-ért. Azt kérte, hogy hagyjam őt békén, és én meg is teszem.
A kocsimba ültem és elindultam egyenesen az iskolába. Mérges voltam és csalódott Hope szokatlan viselkedése miatt. Eddig olyan nyugodt volt és kiegyensúlyozott, most meg mintha kicserélték volna. Lehet, hogy a fejfájás miatt, de azért egy kicsit haragszom rá. Remélem ma bocsánatot kér, mert én nem fogok, az biztos!
 Odaértem a gimihez, kiszálltam és egyenesen az osztályba mentem. Nem volt kedvem beszélgetni a többi osztálytársammal.
Lassan mindenki beért az osztályba, hisz már csak öt perc volt csengetésig, Hope viszont még nem volt itt.
Talán csak gyalog jön. Vagy még mindig engem vár a házuk előtt?
Bűntudatom támadt. Érte kellett volna mennem. Messze lakik az iskolától...
Már indultam is volna ki az osztályból, mikor belépett Mrs. Knightley. Szúrós szemmel rám nézett majd tettetett kedvességgel rám mosolygott.
- Hova-hova, Styles? Csak nem meg akarsz lógni az órámról? - kezdett el gyanúsítani.
- Nem, dehogy. Hope-ért indultam. El kellett volna mennem elé reggel a kocsimmal, de nem tettem és most valószínűleg miattam késik - mondtam komoly arccal.
- Ne fáraszd magad feleslegesen, Styles! Hope ma nem jön iskolába. Beteg. Csodálkozom is, hogy nem tudod, hisz a fiúja vagy, nemde? - gúnyolódott. Utál engem ez a tanár...
- De. Nekem.... nem mondta - vallottam be halkan. Én csak úgy tudtam, hogy vitaminhiány, ami miatt nem nagyon szoktak hiányozni az iskolából.
- Nos, akkor érdemes lenne átgondolni a kapcsolatotokat - mosolygott rám a tanár, az osztály pedig elnevette magát.
Halkan bólintottam, majd a helyemre indultam.
- Mi van Hope-val? - kérdeztem hirtelen a tanárt. Ő biztosan tudja.
Komoly arccal felém fordult, majd megcsóválta a fejét.
- Nos, Harry, azt nem mondhatom el - mondta.
Szokatlan módon Harrynek szólított. Mintha kicsi sajnálat tükröződött volna a hangjában.
 Szomorúan bólintottam, majd a padomat kezdtem el bámulni.
Rosszat sejtek. Miért titkolózik mindenki?
****************************************************************************************
 Iskola után rögtön Hope-ék háza felé vettem az irányt. Muszáj beszélnem vele, mert valami nincs rendben, érzem.
Csengettem. Az apja nyitott ajtót.
- Hope most pihen. Menj el, Harry! - közölte szigorúan.
- Beszélni szeretnék vele. Sürgős! - makacskodtam. - Nem fogok elmenni, amíg nem beszélek vele!
- A szobájában van - lépett félre az apja az ajtóból.
Beléptem a házba és felmentem az emeletre.
Kopogtam az ajtóján, majd meg sem várva a választ, beléptem.
 Az ágyán ült és olvasott, mint tegnap.
Elkerekedett szemmel rám nézett. Le sem tette a könyvet, felém sem fordult, csak halkan megkérdezte:
- Te mit keresel itt?
Hangja nem volt ellenséges, inkább szomorú.
Szemei alatt sötét karikák húzódtak. Nem aludhatott sokat az éjjel.
Közelebb léptem hozzá és egy puszit nyomtam a homlokára. 
- Tudni akartam, hogy vagy. Nem voltál ma suliban, ami megijesztett - leültem mellé az ágyra.
- Jól vagyok. Minden oké. Felesleges aggódnod - mondta, még mindig rám nem nézve.
 Halkan elnevettem magam. Hazudik. Valamit nem mond el nekem és ez kicseszettül bosszant.
- Hazudsz. Valami nincs rendben, Hope. Nem vagyok hülye! Látom, hogy valamit eltitkolsz előlem. Csak azt nem tudom, miért.
- Basszus, Harry! Hát nem érted, hogy nincs semmi? Minden a legnagyobb rendben. Felesleges aggódnod. És megkérnélek, hogy hagyj békén a paranoiáddal. Köszönöm - akadt ki megint.
Szemében könny csillogott, de nem vettem róla tudomást.
Erős szorítást éreztem a mellkasomban, próbáltam nem rá figyelni, de nem ment.
Felálltam és megindultam kifelé a szobájából.
Már nyúltam volna a kilincsért, de visszafordultam.
- Tudod, azért örülnék, ha nem a tanártól tudnám meg, hogy beteg vagy - csóváltam meg a fejem, majd elhagytam a szobát.
****************************************************************************************
Az ágyamon ültem, és zenét hallgattam. Anya és Gemma látták rajtam, hogy valami nincs rendben. Próbáltak felvidítani, de inkább magányra vágytam.
A telefonom rezegni kezdett. Reménykedtem, hogy Hope hív, de csak Louis volt az.
Felvettem és beleszóltam.
- Heló, haver! Rég beszéltünk. Hogy vagy? - hallottam Louis vidám hangját.
Jó neki, hogy ennyire boldog.
- Szia, Louis. Minden rendben - sóhajtottam, bár nem voltam túl meggyőző.
- Mindig is rosszul hazudtál, Hazz. Szóval ki vele, mi a probléma? - kérdezte kedvesen.
Úgy döntöttem, elmondom neki. Louis jó tanácsokat tud adni.
Beszámoltam neki mindenről. Hope fura viselkedéséről, a rosszulléteiről, arról, amit a tanár mondott, a mai és a tegnapi napról.
 Louis kicsit gondolkodott, majd azt mondta:
- Te, haver, nem lehet, hogy Hope terhes? Akkor szoktak így kiborulni a csajok. Simán meglehet, hogy beparázott, mert azt hiszi, elhagyod miatta.
Elnevettem magam.
- Nem Louis, Hope nem lehet terhes. Mi még... nem szexeltünk - közöltem, mire csodálkozni kezdett.
- Wow, haver, ez nem semmi! Eddig kibírtad? Le a kalappal! - hangja elismerően csengett, amitől mosolyognom kellett.
- Hát... Én még várni szeretnék, amíg Hope is készen áll rá - vallottam be halkan.
- Viszont ha nem terhes, gőzöm sincs, mi baja - mondta csalódottan.
 Még beszéltünk pár percet, majd letettük.
Visszatértem a zenehallgatáshoz. Nem tudtam, mit csináljak. Úgy éreztem, hogy belefulladok a gondolataimba. Tanácstalan voltam.
 Halk kopogást hallottam az ajtóm felől. Azt hittem, anya az, vagy talán Gemma.
- Gyere be! - mondtam egy kicsit hangosan, hogy hallja.
 Legnagyobb meglepetésemre Hope lépett be a szobámba. Szívesen megöleltem, megcsókoltam volna, de inkább visszatettem a fülhallgatót a fülembe, mintha zenét hallgatnék, de nem kapcsoltam be.
- Szia - köszönt bánatosan. - Leülhetek?
 Szó nélkül bólintottam, mire helyet foglalt. Próbáltam közömbösnek tűnni. mint amilyen ő is volt.
 Pár percig csak így ültünk csendben. Hope a padlót bámulta, én pedig úgy tettem, mintha zenét hallgatnék.
- Beszélnünk kell! - sóhajtott végül.
Erre kivettem a fülhallgatót a fülemből. Várakozóan ránéztem.
- Gondolom, hogy rájöttél, valami nincs rendben, igaz? - kérdezte komolyan, mire elnevettem volna.
- Igen, Hope, mivel több eszem van, mint egy csimpánznak - mondtam szemrehányóan, mire szomorúan megcsóválta a fejét.
- Az a helyzet, hogy nincs minden teljesen rendben velem. Nem haragszom rád, Harry. Nem azért kiabálok. Csak, tudod... Hazudtam neked! - vallotta be, mire elcsuklott a hangja.
Megtört a jég. Felültem és átöleltem, mire odabújt hozzám.
 Megsimítottam a haját, majd a hátát. Így próbáltam nyugtatni.
Elhúzódott tőlem és megint a padlót kezdte el nézni, mintha valami érdekes lenne rajta. Nem akartam sürgetni, de már nagyon kíváncsi voltam.
- Tényleg voltam orvosnál - kezdett bele sóhajtva.
Remegő kézzel letöröltem a szeme sarkából kicsorduló könnycseppet, mire halványan elmosolyodott. De nem vidáman, inkább szomorúan.
- Nem vitaminhiányom van. Annál sokkal komolyabb - vallotta be.
Gondterhelten bólintottam, hisz beigazolódott a gyanúm. 
- Tudnod kell, valamit, Harry! Én megértem, ha ezek után majd elhagysz. Nem fogok rád haragudni - mosolygott rám szomorúan.
- Nem foglak elhagyni. Veled maradok, bármi is van! - csókoltam meg. - Szeretlek!
- Én is szeretlek. Nagyon - csókolt meg újra.
 Szorosan megöleltem, mire a vállamba fúrta a fejét.
 Pár pillanatig így voltunk, majd elhúzódott tőlem.
- Az a helyzet, Harry, hogy... - kezdett bele, de megint elcsuklott a hangja.
Mély levegőt vett, majd a szemembe nézett.
- Rákos vagyok! - mondta ki egyszerre, én pedig úgy éreztem, mintha kirúgták volna alólam a talajt.  

Nehézségek (13.rész)

 Sziasztok! Meghoztam a 13. részt is. Jó olvasást, és kommenteljetek, hogy hogy tetszett! :) ♥ 

U.i.: Tudom, hogy nagyon rövidre sikeredett, de a következő hosszabb lesz. :) Ja és nagyon fontos is! :D

*D

 -Örülsz, Harry? Megint minden úgy lesz, mint régen! - mosolygott rám bizakodóan Gemma. 

Nem örültem. És nem tudom, miért. És talán egy kicsit sok nekem egyszerre. Tíz éve nem látom, erre egyszercsak feltűnik és közli, hogy ide költözik. 

 Persze jó, hogy újra együtt a család, de talán ez már soha nem lesz ugyanolyan. Tíz év hosszú idő. Nagyon nehéz bepótolni. 

Rendbe kell hoznunk azt, hogy ne legyünk olyanok a nővéremmel, mint két idegen. 

- Nem örülsz - sóhajtott csalódottan. - Számítottam rá.

- De örülök - mondtam nem túl őszintén. És nem is voltam túlságosan meggyőző. - Csak...

- Csak? Mi csak, Harry? Tudtam, hogy nem fogsz örülni? Utálsz engem, vagy mi? - kérdezte egy kicsit indulatosan. Hamar felkapja a vizet. Ebben is hasonlítunk egymásra. 

- Gemm, nyugi már! Arról van csak szó, hogy meglepődtem. Váratlanul ért. De örülök, hidd el! - mosolyogtam rá erőltetetten. 

- Tényleg? Oh... Olyan boldog vagyok, hogy újra egy család leszünk! 

Mosolyogva megölelt, én pedig felénken, de viszonoztam a gesztust.

 **************************************

 Későn keltem. Este nagyon sokáig fent voltunk Gemmával. Beszélgettünk, aztán a gyerekkorunkra terelődött a szó. Gemma kétszer is elsírta magát, én pedig vigasztaltam. 

 Együtt reggeliztem anyával és Gemmával. Valahogy most mindenki vidámabb volt reggel, mint általában. 

Úgy terveztem, hogy átmegyek Hope-hoz, de előtte gondoltam felhívom.

Az utolsó csengésre vette csak fel. 

- Harry? - hallottam a hangját a telefonon keresztül. Halk volt és egy picit rekedt is.

- Ne haragudj, nem akartalak felkelteni! - mondtam. - Nem tudtam, hogy még alszol! Csak arra gondoltam, hogy együtt tölthetnék ma a napot. Elmehetnénk valahova.

- Nem keltettél fel - mondta valamivel vidámabban. - De sajnos ez nem fog most összejönni. Nem vagyok túl jól. Megint szédülök mint tegnap. És ma még hánytam is. Úgyhogy szerintem pihenek vagy ilyesmi - magyarázta. Hangja gondterheltnek tűnt, de próbálta leplezni. 

- Ahogy akarod. De nem ártana orvoshoz menned. Ez már nem természetes - aggódtam érte. 

Nem normális dolog, ha valaki annyira rosszul van, hogy hányik is. 

- Biztos csak az időjárás. Melegfront van, vagy talán eső lesz - hárította a dolgot. - Majd átmegy - nyugtatott meg, de nem sikerült neki. 

- Ha gondolod, kiviszlek a kórházhoz! Ráérek ma - ajánlottam fel. 

Tényleg aggódtam miatta. Tudom, hogy Hope úgyse menne ki magától, akármilyen rosszul is van. 

- Mondom Harry, hogy nincs szükségem orvosokra. Telitömnének gyógyszerekkel, amiktől csak mégbetegebbnek érezném magam. Majd kiheverem és sokkal jobban leszek. Holnap találkozunk - sóhajtott. 

 Tudtam, hogy ezt fogja reagálni. Számítottam rá. Annyira önfejű...

- Rendben. Szia - köszöntem el egy kicsit talán csalódottan. 

Ha így folytatódik, nem lesz jó vége. Nem hiszem el, hogy nem ijed meg attól, hogy annyira rosszul van, hogy nem tud lábraállni és hányik! Nekem ez kicsit aggasztó...

***************************************

A napom további része nem volt túl eseménydús. 

Anya kitalálta, hogy tarthatnánk filmes napot, mint régen, mikor még igazi család voltunk. Gemma rögtön beleegyezett és nagyon lelkes volt, ellentétben velem. 

Nagy hagyománya volt nálunk az egész napos filmezésnek. Moziba nem jártunk, mert nem volt rá pénzünk, mivel apánk elitta majdnem az összeset, úgyhogy otthon néztük a filmeket. Mindig azokat, amiket adtak a tévében. Azt játszottuk, hogy egy moziteremben ülünk. Lehúztunk minden redőnyt, így sötét lett a szobában. Anya csinált popcornt és hozott a boltból kólát.

Amikor hárman voltunk otthon, egész nap csak ezt csináltuk. Akkor még nagyon élveztem.

 Kicsi koromban mindig azt mondtam, hogy az én édesanyám a legjobb a világon. Biztos voltam benne, hogy ő egy angyal. 

Minél nagyobb lettem, annál jobban változott a világszemléletem és a véleményem is. Sokszor hittem anyukámat rossz embernek, sőt az ellenségemnek is. 

De ő volt az egyetlen ember, aki elfogadott és szeretett engem úgy, ahogy vagyok. 

Mindenben támogatott, mégha ezt nem is éreztem mindig. Nem ítélt el, mint mások. Neki nem számít, hogy nézek ki, mit mondok vagy csinálok, ő mindig feltétel nélkül szeret. 

És ezért nagyon hálás vagyok neki, mégha sokszor nem is mutatom ki. 

 Mivel nőuralom van, lányos filmeket kellett néznünk. Gemmának a Szex és New York-ra esett a választása, anya pedig az Egy boltkóros naplóját szavazta meg. Én pedig csak néztem, hogy mégis mi a fene folyik itt...

Életem egyik legkeservesebb négy órája volt. 

Szerintem a lányoknak készült filmek nagy részét be kéne tiltani. Nagyon idegesítő egy férfi számára négy órán keresztül egy csapat nő sikoltozását hallgatni a tévéből, ezért nem csoda, hogy mikor felajánlották, hogy nézzünk meg mégegy filmet, én inkább felmentem a szobámba zenét hallgatni.  

********************************************************************************

Korán kelés, fáradság, kialvatlanság. Ezzel tudnám jellemezni minden hétfői napomat.

Hope telefonhívása ébresztett.Először nem is kapcsoltam, hogy mi "zenél", aztán jöttem rá, hogy a telefonom az. Reggelenként nem vagyok a toppon. 

- Igen? - szóltam bele a telefonba a reggeli rekedt hangomon. Ilyenkor úgy hangzik, mint egy rocksztáré. Vicces hallani magamat. Mintha nem is én beszélnék.

- Szia, Harry, én vagyok az, Hope. Őőő.. figyelj, azt hiszem, ma nem kell értem jönnöd reggel, mert orvoshoz megyek - hallottam a hangját. Örültem, hogy beszélünk, mert tegnap csak pár percet telefonáltunk és már nagyon hiányzott a hangja, viszont aggódni kezdtem. 

- Megint.... Megint rosszul vagy? - sóhajtottam szomorúan. 

- Igen. Egész este nem aludtam emiatt és azt hiszem mégiscsak meg kéne magamat mutatni egy orvosnak. Lehet, hogy valami vitaminhiány - mondta bizakodóan. - De délután átjöhetnél. Nagyon hiányzol! - suttogta, mire elmosolyodtam. Olyan jó ezt hallani. 

- Akkor suli után átmegyek - nevettem. - Sok sikert a dokinál. És te is hiányzol.... Őrülten - mondtam valamivel halkabban. Hangom újra rekedt volt és mély. 

Belenéztem a tükörbe. Mosolyogtam, amitől gödröcskék lettek az arcomon. Kisfiús külsőt kölcsönöz. Egy időben utáltam, de sokak szerint jól áll. Kicsit puhít a rosszfiús külsőmön.

*****************************************************************************************

Iskola után rögtön Hope-hoz indultam. Alig vártam, hogy láthassam. 

Beszéltem pár szót az anyukájával, aki valamiért szomorúnak és gondterheltnek tűnt, de nem akartam kérdezősködni, hogy miért. 

 Kopogtam, majd benyitottam Hope-hoz. Az ágyán ült és olvasott. Felém nézett és elmosolyodott. Megcsókoltam és mellé ültem. 

- Mi volt az orvosnál? - kérdeztem. - Minden rendben van, ugye? 

- Khm... - köszörülte meg a torkát. - Hát.... persze. Csak... csak egy kis vitaminhiány, ahogy mondtam. 

- És mit kaptál rá? - pusziltam meg a homlokát, mire lehunyta a szemét. 

- Semmit - mondta, de rögtön kijavitotta magát - Vagyis őhm... vitamintablettákat. És sok gyümölcsöt kell ennem - a kezét bámulta, mintha valami érdekes lenne rajta. 

Valami nincs rendben. Vagy hazudik, vagy eltitkol valamit. 

- Ez minden? - kérdeztem, mire bólintott, de méh mindig nem nézett rám. - Mert van olyan érzésem, hogy valamit nem mondasz el nekem. 

Csak megrázta a fejét, de nem mosolygott, ahogy szokott. 

- Ez minden, Harry. N-nem titkolok semmit - mondta nem túl meggyőzően, de ráhagytam. - És most jobb lenne, ha hazamennél. Az orvos szerint pihennem kéne. Elfáradtam - közölte, mire nagyon meglepődtem.

- De.... De nem úgy volt, hogy együtt töltjük a délutánt? Megbeszéltük! - a hangom szinte már kétségbeesetten csengett. És persze csalódottan is. Mert az voltam.

Fura nekem Hope. Máshogy viselkedik, mint szokott.

- Az Istenért, Harry! Nagy kérés lenne, ha hazamennél és a mai napra békén hagynál? Elegem van mindenből és mindenkiből! - rivallt rám, mire elöntött a düh.

- Jól van - nyitottam ki a szobája ajtaját. - Szia!

Az ajtó hangos csapódással záródott be, én pedig dühösen haza indultam.

Sorsok (12.rész)

 Halihó! Meghoztam az új részt! Jó olvasást, és nagyon-nagyon bocsi a késésért! :( :) ♥

- Harry! Ne szégyelld magad emiatt! Szerintem sokkal szerethetőbb ember vagy, mint bárki, akit ismerek. Csak... meg kell téged ismerni. Ennyi az egész - simította meg a karomat. 

Hálásan rá mosolyogtam és megcsókoltam. 

Jól esik, hogy így gondolja. Soha nem hittem volna, hogy lesz egy ember, aki előtt ennyire meg tudok nyílni... Erre jött Hope, és minden megváltozott. Örülök neki, hogy így történt...

 Ránéztem és eléggé meglepődtem, ugyanis szorosan lehunyt szemmel ült mellettem, és az orrnyergét "masszírozta".

- Hope, minden rendben? Jól vagy? - kérdeztem aggodalmasan. 

Nem szólt, csak a fejét csóválta. Ezt nem vettem túl jó jelnek...

- Rosszul vagy? Hozzak vizet? Az segíthet - ajánlottam fel, mire bólintott. 

A sarkon volt egy Hotdog árus, gyorsan elszaladtam és kértem egy üveg ásványvizet. 

 Kifizettem, majd szó szerint visszarohantam Hope-hoz. 

A padon ült, arcát a tenyerébe temette. 

- Tessék, igyál! - bontottam ki neki a vizet. 

Fehér volt, mint a fal. Nagyon meg ijedtem. Nem tudtam, mit csináljak. Valami nincs rendben vele, az biztos...

- Hope, őhm... Szédülsz? Vagy hányingered van? F-fáj valamid? - kérdeztem aggodalmasan. 

- Jól vagyok, csak megszédültem - mondta bizonytalanul. - Ne aggódj, Harry, minden rendben - fogta meg a kezem. 

- Gyere, most haza viszlek! - segítettem fel a padról. - Tudsz jönni, vagy még szédülsz? 

- Tu-tudok, már jobb - mosolygott rám nem túl őszintén. 

Felállt, de megszédült és meg 

kellet kapaszkodnia a pad támlájában. Ösztön szerűen a csuklójához kaptam, hogy ha szükség van rá, megvédjem attól, hogy elessen. 

Felemeltem és a karomba vettem. Könnyű volt. Hitetlenül rám mosolygott. 

- A kezedben akarsz vinni a kocsiig? - kérdezte. 

- Igen. Nem akarom, hogy eless - vontam meg a vállam. 

Kocsiba szálltunk és haza vittem. 

Még mindig nagyon szédült, ezért szintén kézben vittem az ajtójukhoz. 

Csengettem, anyukája ajtót nyitott.

- Jézusom, mi a baj? - kapott a szája elé. - Hope, drágám, rosszul vagy? Vagy elestél? Megsérültél? - kérdezősködött. 

Bevittem az előszobába és lefektettem a kanapéra. Elmondtam az anyukájának, hogy mi van Hope-val. Kiment gyógyszerért és vízért. Hope nagyon fehér volt. Féltem, hogy mindjárt elájul vagy hányni fog...

Az apja jött ki a konyhából. Tágra nyitott szemekkel Hope-ra nézett, majd rám. Nyakán kidagadt egy ér, amit rossz jelnek vettem.

- Mit csináltál vele, te idióta? - rontott nekem. Gyorsan ért a "támadás", nem tudtam védekezni az apja ereje ellen, így a falhoz nyomott. - Mit adtál be neki? Bedrogoztad? 

Meglepődöttségemben meg sem tudtam szólalni. Hogy feltételezhet rólam ilyet? Rosszul esett...

- Apa, nyugodj meg. Csak megszédültem. Harry nem csinált semmit! Ereszd őt el! - ült fel Hope a kanapén. - Látod, már jobban is vagyok! Anya hoz nekem aszpirint meg vizet. Mindjárt elmúlik - védett meg. 

Ami azt illeti, tényleg jobban nézett ki, mint pár perccel ezelőtt. Még mindig fehér volt, de már nem annyira. És fel tudott ülni, ami jó ahhoz képest, hogyan volt pár perccel ezelőtt. 

 Gyorsan odaültem Hope mellé és magamhoz öleltem. 

 Hamarosan visszatért az anyukája egy nagy pohár vízzel és egy fájdalomcsillapítóval. Hope bevette a gyógyszert és egyszerre ki is itta a vizet. Szomjas lehetett...

Aztán elmondta a szüleinek, hogy mi is történt vele a parkban. Mindent részletesen tudni akartak, majd felküldték őt a szobájába pihenni.

- Harry, te nem jösz fel velem? Megnézhetnénk egy filmet - ajánlotta. 

- Jobb lesz, ha hazamegyek. Pihenned kéne. Kialszod magad és máris jobban leszel! - mondtam. 
Szívesen töltöttem volna a nap további reszét Hope-val és filmnézéssel, de tudom, hogy a szülei nem engednék, hogy egyedül legyen velem fent a szobájában... zárt ajtók mögött.
- Kérlek, Harry! Úgyse tudnék aludni. Kérlek! - szinte már könyörgött.
Szomorú kölyökkutya fejet vágott, aminek valahogy nem tudtam ellenállni.
- Ha a szüleidnek nincs ellenvetésük - mondtam sóhajtva, de közben elégedetten mosolyogtam.
- Már hogyne lenne ellenvetésünk! - szólt közbe az apja. - Ezt semmiképpen sem engedem! A lányom egy szobában ezzel az emberrel! Ráadásul zárt ajtók mögött? Még mit nem? - eléggé kiakadt.
- Eric! Ne csináld már! Nem lesz semmi baj. Csak filmet fognak nézni. Harry egy rendes srác! Semmi rosszat nem csinálnak - védett meg mindet a fejét csóválva az anyukája.
 Végül is beleegyezett az apja. De azt azért kikötötte, hogy ne zárjuk be az ajtót.
********************************************************************************
 Este fél tíz felé hazamentem. Az úton hazafelé végig mosolyogtam, mint egy idióta. Végére elég jól alakult a nap. Filmet néztünk, telezabáltuk magunkat popcornnal és már fájt a hasunk a sok nevetéstől és a kólától. Két filmet is megnéztünk. Az egyik a Twilight első része volt, amire Hope vett rá. Én csak fogtam a fejem és röhögtem a film bugyutaságán, Hope pedig megsértődött, hogy ne bántsam az egyik kedvenc filmjét, mert annyira romantikus...
Aztán megnéztük a Fekete ruhás nő-t. Hope majd maga alá csinált a félelemtől. Hozzám bújt és nem merte nézni a képernyőt. Mosolyogva magamhoz öleltem. Most este biztos nem fog tudni egy könnyen elaludni.
 Hazaértem, lezuhanyoztam és és felmentem a szobámba. Gemma és anya már aludt, mert nem hallottam semmilyen mozgolódást.
Leültem az ágyamra és tévét néztem. Ilyen este csak bűnügyi műsorokat adnak. El is kezdtem nézni egyet, de aztán halk kopogást hallottam.
- Ki az? - kérdeztem. Mondjuk nem tudom, mi értelme volt. Vagy anya lesz az, vagy Gemma.
- Gemma. Bejöhetek? - hallottam a nővérem hangját.
Beengedtem. Körülnézett a szobámban, majd az ágyam felé nézett.
- Leülhetek? - kérdezte halkan.
- Ne, Gemma. Maradj állva - mondtam mosolyogva. - Persze hogy leülhetsz! - nevettem.
Mosolyogva helyet foglalt. Újra körülnézett.
- Nem sokat változott a szobád amióta... - elgondolkodott, hogy mit is mondjon. Itthagytalak? Elmentem? Elszakítottak egymástól?
- Át lett festve. Feketére - közöltem a nyilvánvalót.
- Mi ez a komor hangulat? Fekete mindened - vont kérdőre a nővérem.
Lehajtottam a fejem és megcsóváltam. Végül is mondhatni, hogy ő miatta kezdődött el minden. De nem hibáztatom emiatt. Ő is csak annyira tehet róla, mind én.
- Mióta... nem találkoztunk, sok minden megváltozott - erőltettem mosolyt az arcomra.
Kérdőn nézett rám. Nyilván nem tud a "sötét" múltamról.
- Miután őhm... elmentél, lett egy barátom, Louis. Ő némileg pótolt téged, de nem teljesen. Játszótársnak tökéletesen megfelelt, aztán olyan lett, mint a bátyám. De ő is itt hagyott, mikor 15 lehettem. Aztán megismertem egy Dean nevű srácot, aki bele vitt minden rosszba.Szinte bűnöző lettem, drogoztam, piáltam, cigiztem és még minden rosszat és károsat elkövettem szinte, amit el lehet képzelni. Utána elhagytam a "csapatot", majd megpróbáltam túllépni a múltamon minden segítség nélkül. Barátaim nem voltak, anyával megromlott a kapcsolatom, Louis Amerikában. Folyton zenét hallgattam, gitároztam és tetkókat csináltattam. Ez volt a tinédzser Harry dióhéjban. Veled mi volt? Gondolom neked némileg könnyebb volt, nem? - kérdeztem, mire elnevette magát.
- Könnyebb? Az apánkat kellet elviselnem nap mint nap. Azt, hogy részegen összerókázik mindent, mikor hazaér a kocsmából, azt, hogy hordja fel a kurváit a lakásra, ahol együtt laktunk. És amikor nem volt kit dugnia? Akkor nálam próbálkozott, szerencsére sikertelenül. 15 éves voltam, mikor apu egyszer komolyabban is bepróbálkozott nálam. Úgy értem, hogy részegen fogdosni kezdett. Megijedtem és elfutottam. Az éjjelt a szomszédainknál töltöttem. Megvártam, míg apa kijózanodik és hazamentem. De ez az élmény örökre nyomot hagyott bennem. Soha nem volt normális szerelmi életem. Aztán apám börtönbe került, én egyetemre jártam és összeköltöztem egy Will nevű fiúval. Megkérte a kezem, terveztük az esküvőt, boldogok voltunk és minden jól ment. Legalábbis azt hittem. Egy nap korábban végeztem az egyetemen és hazaindultam. Megláttam Will-t, amint épp benne voltak a dologban egy lánnyal az egyetemről. Otthagytam őt és egy barátnőmhöz költöztem. De nem maradtam sokáig, mert kiment külföldre dolgozni. És most itt vagyok. Az anyámmal és a kisöcsémmel, aki egyáltalán nem is kicsi már - fejezte be a történetet. Meglepődve hallgattam.
A nővéremnek még talán nehezebb élete volt eddig mint nekem? Fura,de lehet, hogy igaz....
- Khm... - köszörültem meg a torkom. - Egyikünknek sem volt egy könnyű élete. De... de most itt vagyunk,.és mindent megoldunk együtt. Segítek neked is lakást keresni, mint Louis-nak. Mit szólsz? - próbáltam őt felvidítani.
- Nincs rá szükség Harry - felelte mosolyogva.
- Miért? - értetlenkedtem.
- Mert ide költözök vissza hozzátok - tapsikolt vidáman, én pedig totál lesokkolódtam. 

Kommenteljetek, ha tetszett! :) ♥
*D

közérdekű #3

Sziasztok!! :)  Ma már lett volna új rész, csak voltam olyan ügyes, és kitöröltem a majdnem kész részt a telefonomból..... -.-" *taps taps taps* Szóval most újra kell irnom az egészet. ezért csak talán jövőhét pénteken lesz új rész.... :/ Sajnálom, mert nagyon sokan irtátok, hogy várjátok (ami egyébként nagyon-nagyon jól esik... ♥). Kitartás, pénteken jön akkor az új rész, bármi történjék is... :) :D 
Sziasztok!! ♥ 
Óh és még valami!! Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy lehetne egy csoport facebookon, ahol tudnám Nektek jelezni, hogy ha új rész , vagy valami különleges hir van a bloggal kapcsolatban, illetve tudnátok kérdezni is, beszélgethetnénk, stb. Mit szóltok hozzá? Ki lenne benne? :) Jelezzétek,, hogy hogyan tetszik az ötlet! :)
*D