Gondok (15.rész)

 Sziasztok!! Tudom, nagyon-nagyon-nagyon régen nem volt új rész. Sajnálom. :( Most, hogy nyár vége van, gyakrabban lesznek új részek. Remélem azért tetszeni fog ez a fejezet, és nem haragszotok azért, hogy egy kicsit elhanyagoltam a blogot. :( Jó olvasást, és kommenteljetek!!! ♥ ♥ ♥ ♥
*D

 Csak ültem ott összetörve. Hope könnyes szemmel nézett. 

 Próbáltam leplezni a sírásomat, de tudtam hogy nem fog menni. 

 - És... Ez biztos? Mármint nem lehet, hogy csak tévedés? - reménykedtem.

- Nem. Voltam mindenféle vizsgálaton. Elég komoly.

- De azért gyógyítható, ugye? - kérdeztem. - Biztos van rá valami gyógymód.

- Nem gyógyítható. Lehet őhm... késleltetni kemoterápiával... De még ugyan az lesz a végeredmény. 

- Nem fogsz meghalni - jelentettem ki. - Nem fogsz meghalni! Meggyógyulsz! Minden rendben lesz - győzködtem inkább csak magamat.

 Mosolyogva megrázta a fejét. 

- Felesleges ilyen optimistának lenned. Nem fogok meggyógyulni. Az orvos maximum egy évet adott - közölte. 

- Nem! Nem! Ne hallgass rá. Minden orvos egy idióta! 

Felálltam az ágyamról. Hope felnézett rám és megcsóválta a fejét. 

 Odalépett hozzám és hozzám bújt. Szorosan átöleltem.

Arcát a vállamba fúrta és sírni kezdett. Vagy inkább zokogni. 

Megtörtem. Én is sírni kezdtem mint egy kisgyerek, akinek elvették a kedvenc játékát.

 Pár percig senki sem szólt semmit. Azon gondolkodtam, hogy mit kéne mondanom. Az ember nem tud felkészülni ilyen helyzetekre. 

"Sajnálom, hogy beteg vagy!"- ezzel nem menne túl sokra. Így is elég sajnálatot fog kapni a következő hónapokban. 

- Khm... Gondolom szeretnél kicsit nem a betegségen gondolkodni. Mit szólnál ha csinálnánk valami mást? Persze csak ha akarsz - mondtam végül.

- Jó ötlet. Úgy érzem kikészülök. Olyan mintha valami fojtogatna belülről. Nem vagyok önmagam - sóhajtott. - Ugye nem haragszol, ha itt maradnék éjszakára. Nem akarok hazamenni mert akkor elkezdenék gondolkodni és az nem tenne jót.

- Maradj csak. Örülnék neki. Én sem szeretnék most egyedül maradni. Hozok be teát vagy forrócsokit vagy amit csak akarsz! - indultam az ajtó felé de megállított.

- Harry nem kell úgy kezelned, mint egy beteget, noha az vagyok. Nem akarom hogy éreztessék velem, főleg ne a barátom. Úgy akarok élni mint a normális tinédzserek. Ne sajnálj és ne sírj miattam. Nem akarok neked szomorúságot okozni - mosolygott rám. Leült az ágyamra és megpaskolta maga mellett a takarót. - Most csak azt akarom hogy összebújjunk és ne beszéljünk a betegségről vagy bármi olyanról, ami kapcsolatban áll vele. 

- Megértelek. És támogatlak mindenben. De nem kéne beletörődnöd abba, hogy meg fogsz halni, csak mert pár orvos azt mondta. Mutasd meg nekik hogy erős vagy! Harcolj! - ültem le mellé.       

- Annyira aranyos hogy így bízol... De ez nem ilyen egyszerű. De mondtam már, tereljük a témát - nevetett erőltetetten. - Láttad azt az új filmet amit most adnak a mozikban? Azt hiszem Di Caprio játszik benne... 

- Kérlek, Hope. Én nem tudok másról beszélni. Hogyan tovább? Szedned kell valamilyen gyógyszert? Milyen kezelésre fogsz járni? És...

- Harry! Utoljára kérlek, hogy fejezd be! Nem akarok erről többet beszélni. Legalább ma estére hanyagoljuk a témát. Kérlek... Nem akarok sírni miatta mégegszer - könyörgött. 

 Nem akartam, hogy sírjon. Bűntudatom lett. Tényleg hanyagolnom kéne a témát, még akkor is, ha minél többet szeretnék megtudni a betegségről. 

- Oké - sóhajtottam - Beszéljünk másról. Őhm... Éhes vagy? Van itthon süti, de rendelhetnénk pizzát is. Mit szólsz? 

 Helyeselte az ötletet. 

Fél óra múlva meg is jött a pizza. Én csirkéset, Hope pedig Hawaiit rendelt.

A kedvéért megnéztem vele valami Disney filmet. 

Volt benne valami fura hóember meg egy csaj, aki tudott jeget varázsolni a kezével.

Nem nagyon figyeltem a mesére, mert gondolkodtam. Néha-néha odapillantottam, de nem is nagyon érdekelt a történet.

- Tetszett? - fordult felém a végén Hope. - Szerintem irtó édes volt. Főleg a rénszarvas.

- Aha, jó volt - bólogattam, bár azt sem tudtam, miről beszél.

- Ki volt a kedvenc szereplőd? - kérdezte gyanakvóan.

- Hát a... Az az izé... Tudod, amelyik úgy... 

- Nem is figyeltél a filmre, ugye? - szomorodott el. - Harry, ne rágódj ezen, kérlek! Neked sem tesz jót, meg nekem se. 

- Cuki volt a hóember! - mosolyogtam rá. - Meg a trollok. Látod, figyeltem én! Megnézünk még valamit? 

 Nevetve megcsóválta a fejét. Odahajolt hozzám és egy puszit nyomott az arcomra. 

 Felálltam az ágyról és kerestem még egy filmet a szekrényben. 

- Melyiket nézzük? Batman vagy Bosszúállók? - kérdeztem. 

- Micsoda nő - mondta ki egyszerűen. 

 Hitetlenül meredtem rá. Ugye nem gondolja azt, hogy megnézem azt a filmet? 

- Oké, akkor legyen a Bosszúállók. Jó választás! - kacsintottam rá, mire megdobott egy darab popcornal.

 Odafeküdtem mellé, a mellkasomra hajtotta a fejét, majd elkezdtük nézni a filmet. 

A huszadik percnél már nagyon unta magát. Elkezdett játszani a hajammal, majd dúdolgatni kezdett valami Demi Lovato számot, amitől nem tudtam rendesen a filmre figyelni. 

- Hope! Őhm... Egy picit csendesebben idegesíts, kérlek! 

 Rám nevetett, majd megharapta a karomat, mire én kidöntöttem az összes popcornt. 

- Ez most mire volt jó? - mosolyogtam rá, mire megint megharapott. 

Nem tudtam nem nevetni. Annyira aranyos volt. 

- Nézhetnénk a filmet? Most fontos rész jön! - kértem.

 Bólintott, majd visszafordult a TV felé. 

 Tovább néztem a filmet, és úgy látszott, hogy Hope is figyel. 

Pár perc múlva megint elkezdett dúdolni valami dalt. Ismerősen hangzott. Aztán eszembe jutott honnan is az.

- Hope ez nem a....

- PRETTY WOMAN, WALKING DOWN THE STREET!

- Jesszus - fogtam a fejem. A barátnőm a Micsoda nő főcímdalát énekli..

- PRETTY WOMAN, THE KIND I LIKE TO MEET...

- Ez megőrült - nevettem. 

- OOOHH OH PRETTY WOMAN! - fejezete be a dalt nevetve. 

 Röhögve megtapsoltam a "produkciót" és lekapcsoltam a filmet. 

 Odamentem a TV-hez és kicseréltem a Bosszúállókat a Micsoda Nőre, hogy Hope örüljön végre. 

- De most már csend legyen! - csókoltam meg. 

 Vidám megölelt és hozzám bújt.

- Nagyszerű apa lenne belőled, Harry! - mondta csendben. 

Nem tudtam mit mondani erre. Meglepődtem a kijelentésen. 

Sose gondoltam még bele, hogy egyszer szeretnék apa lenni. Tulajdonképpen szerintem sosem szeretnék gyereket. 

- Őhm... - mondtam halkan - nem hinném. De köszönöm.

 Megnéztük a filmet, amiért Hope annyira odavan.

Ő nagyon jól szórakozott végig, én pedig unatkoztam egy jót.

- Hogy tetszett? Szerintem ez a világ legromantikusabb filmje.

- Szerintem semmi romantikus nincs abban, hogy egy gazdag pasi felbérel egy kurvát - vontam meg a vállam. 

Megcsóválta a fejét, és el kezdte magyarázni, hogy szerinte miért is annyira romantikus a történet. Nem értettem egyet vele, de legalább vitatkoztunk egy jót. Néha azt is kell...

*********************************************************************************

Reggel úgy ébredtem, hogy Hope a mellkasomon fekszik. Békésen aludt. Mosolygott. Biztos valami szépet álmodhat.
Tudom, hogy fura, és talán beteg dolog valakit alvás közben bámulni, de nem tudtam róla levenni a szemem. Annyira gyönyörű volt. Mint egy angyal. Szorosabban magamhoz húztam és megcsókoltam a homlokát. 

- Jó reggelt! - mondta halkan.
- Jó reggelt! Hogy aludtál? - érdeklődtem. - Valami szépet álmodhattál, mert mosolyogtál alvás közben.

Elvörösödött, majd elnevette magát. 

- Hát... Igen, mondhatni - sütötte le a szemét. 

Elnevettem magam. Csak nem valami mocskos dologról álmodott? Hmmm... határozottan fejlődik mellettem. 

- Kivel álmodtál? - vontam fel a szemöldökömet. 

Megint elnevette magát. és még vörösebb lett, mint volt. 

- Veled - vallotta be halkan.
 A belső énem vidám ugrálásba kezdett, talán még egy győzelmi táncot is lenyomott. Hope mocskos dolgokat álmodik velem. Tetszik a dolog. 

Magamhoz húztam és megcsókoltam, mire beletúrt a hajamba. 

- Imádom a fürtjeidet - súgta.
Gondolkodás nélkül leterítettem őt az ágyra. Szeretek irányítani. Megfogtam a pólóját és lehúztam róla. Szemeimmel végigpásztáztam a melleit, és tetszett a látvány.
- Harry! El fogsz késni az iskolából. És Hope is, ha nem mész el érte az autóddal - hallottam anyám feszült hangját az ajtóm másik oldaláról.
Basszus. Mindig a legjobbkor zaklat a hülyeségeivel.
- Csak... Egy perc anya - kiáltottam.
Hope ijedten nézett rám. Félt hogy anyám ránk nyit.
- Hány óra? - suttogta.
- 7:50 - mondtam halkan.10 percünk van odaérni a suliba.
Lemásztam Hope-ról és leültem az ágyam szélére.
- Ne menjünk ma be. Kérlek - nézett rám bociszemekkel.
 Tetszett az ötlet. Az egész napot Hope-val tölthetném.
 Újra megcsókoltam, majd megsimítottam az arcát.
- Oké. Nekem tetszik az ötlet. Azt csinálunk, amit csak szeretnél. Elmehetnénk az állatkertbe, vagy vidámparkba... vagy akármi.
- Harry... Harry, állj le. Inkább maradjunk itt. És őhm... pihenjünk. Vagy süthetnénk sütit. mit szólsz?
 Bólintottam.
Felvette a pólóját, majd lementünk a konyhába, hogy keressünk valami kaját. Anyu épp akkor jött ki a szobájából és meglepetten nézett ránk.
- Hope! Te itt? Nem is tudtam, hogy itt vagy Harry-nél.
- Hát őhm... itt aludtam nála. Tegnap filmet néztünk és elhúzódott picit - mosolygott.
 Anya sokat sejtően rám pillantott. Azt hiszi, hogy Hope és én lefeküdtünk. Nos, talán helyesek lennének a feltételezései, ha nem zavart volna meg minket reggel.
- Ma otthon maradunk, ha nem gond - mondtam a konyha felé indulva.
Tudtam, hogy ellenezni fogja, és nem csalódtam:
- Nem hinném, hogy ez jó ötlet. Bajba fogtok keveredni, és ez nem lenne túl jó ötlet. Hope kitűnő tanulmányai leromlanának, neked meg nem kell még egy igazolatlan nap.
- Nem baj. Otthon szeretnénk maradni. Van reggeli? - kérdeztem.
 Nem volt otthon túl sok kaja, ezért pirítóst ettünk nutellával.
Megbeszéltük, hogy később elmegyünk boltba hozzávalókért a csokis sütihez. Azt hiszem jó napnak nézünk elébe...